Munkatársak

Kónya Éva

szerkesztő-riporter, tudósító, marketing felelős

Műsoraim

A zene szeretete gyermekkorom óta meghatározó az életemben. A zeneművészeti szakközépiskola elvégzése után kerültem Egerbe, ahol az Eszterházy Károly Főiskolán (ma Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) ének- zene szakos tanári diplomát szereztem. További tanulmányaimat Etika, ember- és társadalomismeret szakos bölcsészként folytattam. 2008. augusztusától dolgozom a Szent István Rádióban. Több mint öt éven át töltöttem be a zenei szerkesztő munkakört, ebben az időszakban társszerkesztője voltam, jelenleg pedig felelős szerkesztője vagyok A zene mesterei című műsornak. 2013. novemberétől új feladatokat bíztak rám, először a törökszentmiklósi adónkon a Tér- kép című műsort készítettem, jelenleg pedig a kisújszállási adónkon naponta jelentkező Napról-napra című műsor szerkesztő-riportere vagyok. A zene továbbra is fontos eleme az életemnek és a munkámnak, hiszen zenei szerkesztője vagyok a Nem középiskolás fokon című irodalmi műsornak, a Hallgassuk együtt című műsorunkban pedig a hazai és a külföldi könnyűzenei élet világában barangolhatunk együtt kedves hallgatóinkkal. A 2021-es év a rádiózás egy újabb területére sodort, a reklám készítés és a marketing világába, amelynek köszönhetően lehetőségem van nap, mint nap a kreatív és alkotó energiáim hasznosítására. Hiszen „a reklám nemcsak ipar, hanem művészet is.” (Oliviero Toscani)

Elérhetőség
  • Bérczessy András igazgató, főszerkesztő
  • Birincsik Márton zenei szerkesztő, technikus
  • Debnár Ádám hírszerkesztő
  • Dian-Dankó Zsuzsanna szerkesztő-riporter, a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat koordinátora
  • Domán Vivien szerkesztő-riporter, bemondó
  • Elek Tibor ügyintéző
  • Előháziné Harczos Krisztina hírszerkesztő
  • Farkas Erzsébet szerkesztő-riporter, műsorvezető
  • Farkas Éva szerkesztő-riporter
  • Federics Róbert operatőr, szerkesztő-riporter
  • Fehér József technikus
  • Fekete Gábor tudósító
  • Hamar Dénes gazdasági vezető
  • Horváthné Bartók Beáta zenei szerkesztő
  • Hunyadi-Buzásné Klész Beáta szerkesztő-riporter
  • ifj. Grunda János szerkesztő-riporter, tudósító
  • Kakuk Lászlóné takarító
  • Karkus István technikus
  • Koleszár Krisztián tudósító
  • Kónya Éva szerkesztő-riporter, tudósító, marketing felelős
  • Kriston Tamás hírszerkesztő, tudósító
  • Krupa Sándor portás
  • Kvaszinger Jenő technikus
  • Liptainé Berecz Renáta szerkesztő-riporter, bemondó
  • Luterán-Turi Sarolta zenei szerkesztő
  • Molnár András szerkesztő-riporter
  • Pap Ildikó szerkesztő-riporter
  • Papp Péter szerkesztő-riporter
  • Péderi Zsolt műszaki vezető
  • Péderi-Kovács Krisztina szerkesztő-riporter, zenei szerkesztő
  • Sinkovics Andrea szerkesztő-riporter, hírszerkesztő
  • Somogyi Márton technikus
  • Somosvári Eszter Anna szerkesztő-riporter, irodalmi szerkesztő
  • Szarvas István atya Magyar Katolikus Rádió Alapítvány kuratóriumi elnöke
  • Szecskóné Vasvári Bernadett zenei szerkesztő
  • Tikovits Ernő szerkesztő-riporter, műsorvezető
  • Tompos Péter technikus
  • Varga István portás
  • Vozáry Róbert operatőr, vágó

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala