Búcsúi szentmise az egri főszékesegyházban

 

A liturgia összekapcsolja a három főangyalt, Szent Mihályt, Szent Gábrielt és Ráfáelt, itt, a bazilikában Szent Mihály segítségét kérjük különösen, hiszen ez a templom és elődjei az ő tiszteletére lettek felszentelve – mondta Buda Péter, az Egri Érseki Papnevelő Intézet rektora, a szentmise főcelebránsa a szertartás elején.

Szentbeszédében is az angyalokról, a székesegyház ábrázolásairól beszélt a lelkipásztor.

Elmondta: a székesegyház felújítása miatt Szent Mihály és a másik két főangyal az ünnepén a szentély pont a templom kereszthajójában van, melynek ábrázolásai az angyalokat hangsúlyozzák. Rafael, ahogyan vezeti Tóbiást a hosszú úton, Gábriel arkangyalt az angyali üdvözlet a jelenetében. Szent Mihály, amint éppen legyőzi a sátánt, a nagy dárdáját, lándzsáját beleállítja a sátánnak a hátába, a jelenet, amikor Szent Péter Jeruzsálemben a börtönben van, és az Isten angyala megjelenik éjszaka, és kivezeti őt.

Az angyalokról elég sok hely van a Bibliában, amikor azonban név szerint említenek egyet-egyet, az elég ritka. Összesen öt alkalommal van leírva  Mikael - ki olyan, mint az Isten.

Szent Mihály tisztelete ősi időkre nyúlik vissza szerte a világban, szentélyek, zarándokhelyek mutatják kultuszát. Szent Mihály harca a sátánnal, a kozmikus küzdelem mai világunkra is vonatkoztatható, csak most nem fegyveres erők jönnek,  hanem mindenféle téves, ordas, pusztító eszmék, amelyek legalább annyira gyilkosak, mint a hódítók a fegyverei.

Néhány nap múlva az őrzőangyalunk emléknapja lesz, erről sem feledkezhetünk meg.

Kérjük tehát ezeket az angyalokat, akik értünk harcolnak, vagy úgy, mint Mihály, hogy küzd a sátánnal, vagy úgy, mint az őrangyalaink, hogy próbálnak bennünket visszatartani a rossztól és buzdítani a jóra, hogy az ő segítségükkel ebben a zűrzavaros, rettenetes világban, amely a keresztény eszmének a pusztítására tör, hogy legyenek védelmezőink! Hogy észrevegyük a küzdelmüket, csatlakozzunk hozzájuk, ne hallgassunk a kísértőnek a szavára, hanem az angyalok legyenek azok, akiknek a seregéhez csatlakozunk és az Istenért, az Isten országáért küzdjük meg mi is mindennapi harcainkat.

Bérczessy András

 



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala