A legfontosabb, hogy Jézusnak szolgálunk – ministránstalálkozót tartottak Egerben

 

IMG_7936

(A képre kattintva galéria nyílik!)

A pandémia miatt kimaradt három év után – többszáz fő részvételével – tartották meg 2022. október elsején a főegyházmegyei ministránstalálkozót Egerben. A szombat délelőtti szentmise elején a fiatalokat Lóczi Tamás érseki tanácsos, az Egri Hittudományi Főiskola spirituálisa köszöntötte.

IMG_7938

A szentmisét Ternyák Csaba érsek mutatta be. A főpásztor azt mondta, mi vagyunk azok a makacs emberek, akik csak Jézusnak szolgálunk, őt viszont akkor is szolgáljuk, ha esik az eső, fúj a szél, háború van, infláció van, millió gond gyötri az embereket. Számunkra akkor is a legfontosabb, hogy Jézusnak szolgálunk – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte az egybegyűlteket, azt kérve, hogy legyen ez egy igazi örömünnep, amikor egymással találkozunk. Azt mondta, láthatjuk azt, hogy a szomszédban, a közeli településeken, egyházmegyénkben vannak olyanok, akiknek Jézus szolgálata a legfontosabb célkitűzése. Legyen ma minden keresztény hívőnek, minden katolikus életének ez a központi üzenete – buzdított a főpásztor.

IMG_7974

A szentbeszéd megtartására Resch Tamás káplánt kérte fel az érsek, aki a Munkácsi Egyházmegyében, Kárpátalján, Ukrajnában teljesít missziós szolgálatot. Ő arról beszélt, sokan értik, hogy milyen fontos szó a „szolgálat”, és aki Jézusnak, az Istennek szolgál, annak – ahogy a Bibliában áll - neve fel van írva a Mennyországban.

IMG_8029

- A szolgálat fontos szó, de nem igazán divatos – fejtette ki a lelkipásztor. A szüleink nem buzdítanak minket arra, hogy szolgák legyünk, de nekünk mégis ez ma a legnagyobb örömünk, mert Isten szolgái vagyunk. Ha a problémáink, nehézségeink ezt „látják”, inkább megfutamodnak, ezt jelenti, hogy „kígyókon és skorpiókon sétálhatunk”. Ha látunk egy kígyót, ami veszélyes, azt mondjuk: nem érhetsz hozzám, mert én az Isten szolgája vagyok. S mennyi ilyen kígyóval találkozunk! Legyen az egy matematika dolgozat, ami rögtön megijeszt, egy kémia felelés, egy munka, amit nem tudok megcsinálni. Számomra is ilyen – folytatta – akár csak az, hogy ideálljak elétek beszélni. De ilyenkor eszembe jut, hogy rám az Isten vigyáz. Vagy ott a skorpió, amelynek két nagy ollójára azt mondjuk, nem gond, de a tüske mérgező, mint egy veszekedés, otthoni bunyó a testvérrel, vagy kicsúfolni a másikat. És az ilyenek után rájövünk, hogy egyedül maradtunk. De ne féljünk, jusson eszünkbe, hogy Isten szolgái vagyunk – mondta Resch Tamás.

IMG_8046

A káplán felhívta a figyelmet arra, hogy a mi nevünk fel van írva a mennyben. Azt mondta, amikor kérjük az Istent, szívesen segít nekünk. Olyan ez, mint amikor valakinek benne van a száma a mobilunkban. Ha valamelyik barátunk keres, rögtön szívélyesen vesszük fel. Mi sem egy idegent hívunk, hanem egy ismerőst, aki tudja, hogy a szolgái vagyunk, ő az, aki megment bennünket. A mi szolgálatunk nem is igazi szolgálat, hiszen sokkal inkább Isten az, aki szolgál nekünk. Ő az, aki csak annyit mondott, legyen világosság és lett világosság, annyit mondott, hogy essen az eső és esett az eső, legyen szárazföld és lett szárazföld; ha ő valamit parancsol nekünk, az magától megtörténik, anélkül, hogy mi összetörnénk magunkat – mondta a káplán.

Nagy örömmel szolgálunk az Istennek, örömmel szolgálunk Jézusnak, mert ő az aki szeret bennünket, megvéd, és ő az, akit bár Úrnak hívunk, ezen az ünnepen leveszi a ruháját, megmossa a lábunkat, és felszolgál az asztalnál. Ezért folytassuk az ünnepet, hogy megtapasztaljuk a csodáját, mert ő él és uralkodik, mindörökkön örökké – zárta szavait Tamás atya.

IMG_8098

A szentmise végén Ternyák érsek köszönetet mondott a találkozó előkészítésében dolgozóknak, a szentmisében koncelebráló atyáknak, mindenkinek, aki végezte a szolgálatát. Azt mondta, senki sem egyedül tette a dolgát, Jézus senkit sem hagy egyedül, ahogy tanítványait is kettesével küldte, és apostolaiból is tizenkettőt gyűjtött maga köré. Egyúttal dicsérte a ministránsokat, akik „olyanok, mint a kisangyalok”, majd felkérte Vízi Jánost, az egri Belváros Főplébánia káplánját, hogy szóljon a ministránsokhoz.

IMG_8073

Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy egy évvel ezelőtt 10 ifjúsági régiót hozott létre az érsek az Egri Főegyházmegyében, amelyek programokat szerveznek, épp azért, hogy a fiatalok megtapasztalhassák a közösségbe tartozás élményét. A ministránstalálkozó egész napos programsorozata a szentmise után egy közös fénykép készítésével folytatódott, az esős idő miatt bent a bazilikában.

IMG_8109

Ezt követően a felnőtteknek az Érseki Palota Erdődy-termében találkozási lehetősége nyílt a Főpásztorral, míg a résztvevő fiatalok a Líceum és az Érseki Palota Látogatóközpont nevezetességeit ismerhették meg.

vlcsnap-2022-10-01-14h45m05s495

vlcsnap-2022-10-01-14h47m00s483

IMG_8194

A találkozó közös imával és az azt követő érseki áldással zárult a főszékesegyházban.

Szöveg: Debnár Ádám

Fotó: Balogh Ferenc

 



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala