"a hívő ember leghűségesebb barátja Jézus Krisztus"

1986-ban nyitotta meg kapuit, 2021-ben a szülők és a pedagógusok közös döntése nyomán a Don Bosco Nővérek Nevelési-Oktatási Intézményfenntartó szárnyai alá került a Maklári Szent István Általános Iskola. Ezzel már négy intézmény tartozik az alapításának 150. évfordulóját ünneplő Segítő Szűz Mária Leányai Szerzetesközösséghez.

Hosszú idő után újra két első osztályt tudott indítani az intézmény, így ebben a tanévben összesen 213 kisdiák veszi birtokba a tantermeket.

Az augusztus 31-én megtartott tanévnyitó ünnepség szentmisével kezdődött a Szentháromság Templomban.

Prédikációjában a szentmisét bemutató Dr. Ternyák Csaba egri érsek a barátság jelentőségéről beszélt a megjelenteknek. Rámutatott, hogy a hívő ember leghűségesebb barátja Jézus Krisztus, aki szeretetének kifejezéseként az életét adta értünk. A szentmise arra emlékeztet minket, hogy Jézus feláldozta magát értünk, ám velünk maradt a kenyér és a bor színe alatt. A diákokat arra biztatta, hogy ne csak a természettudományok, sport vagy a művészetek iránt legyen bennük kíváncsiság, hanem ismerjék meg Jézust és a nővérek segítségével tapasztalják meg az ő végtelen szeretetét.

A szentmisét követő tanévnyitó ünnepségen Costabile Carolina nővér amellett, hogy háláját fejezte ki a szülők bizalmáért, hogy gyermekeiket a nővérekre bízták, beszélt arról a kihívásról is, amit a katolikus iskolában végzett oktatói, nevelői munka jelent.

Köszöntőjében Egyházy Kata nővér a múlandó kincsek – tudás, siker, elismerés, gazdagság - gyűjtését szembeállította a nővérek számára egyetlen maradandóval, Istennel. A legfőbb kincset, Isten szeretetét szeretnék megmutatni oktató-nevelő munkájuk során is. Pedagógus kollégáit arra kérte, hogy áldozatos munkájukkal, elhivatottságukkal, szeretetteljes jelenlétükkel és szakmai felkészültségükkel legyenek iránymutató példaképek a diákok számára.

Dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár beszélt az elmúlt évek egész társadalmat érintő nehézségeiről, a járványról, háborúról és annak következményeiről. A nehézségek közepette talán újra középpontba kerül az Isten. „Hiszünk abban, hogy az iskola egyáltalán nem csak egy száraz tudás- és ismeretátadási hely, hanem egy közösség, ami nevel. Az iskolának nemcsak modern módon kell a tananyagot átadni a fiatal generáció számára, hanem hazaszeretetre is nevelni kell. Ha ez nincs meg, akkor a diplomás fiatal valószínűleg nem azt a közösséget szolgálja majd, akitől a tudást kapta, hanem másik országba, másik kontinensre viszi a tudását.Egy katolikus iskolában ennél többet is adnak. Az emberi jóságra, az emberi nagyságra, a szorgalomra, az igazmondásra, a becsületességre, a másik ember segítésére igyekeznek nevelni a gyerekeket. – hangsúlyozta az államtitkár, majd az oktatás történelmi hátteréről szólva elmondta, hogy az államosítás előtt az intézmények kétharmada, vagyis 6506 iskola egyházi fenntartásban működött Magyarországon. A szülők és a pedagógusok igényét figyelembe véve az elmúlt években emelkedett az egyházi iskolák aránya. 10 év alatt 5,6%-ról 10,4%-ra nőtt az egyházi óvodák aránya, 9,4%-ról 17,1%-ra emelkedett az általános iskolák aranya, és 10,4 százalékról 25,5 százalékra emelkedett az egyházi iskolák aránya. Így közel 1500 intézmény került egyházi fenntartásba.

A parlamenti államtitkár reményét fejezte ki, hogy ez a tanév is rendben lezajlik majd.

Martonné Augusztin Katalin igazgatónő beszélt a nővérekkel közös, szereteten alapuló munkáról, bemutatta az új pedagógusokat majd a főbb gyakorlati tudnivalókat is ismertette a megjelentekkel. A mindennapos testnevelésről szólva elmondta, hogy heti 1 órán néptáncot tanulnak a gyerekek, ugyanis a tervek között szerepel, hogy alapfokú művészeti iskolaként működik majd az intézmény.

A rendezvényen részt vett Dr. Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, Ignácz Balázs, Heves megye főispánja valamint Hanuszik Csaba polgármester.

Az ünnepi beszédek mellett rövid kulturális műsor keretében a diákok mutatták meg tehetségüket.

 

Pap Ildikó

kép: heol.hu - Huszár Márk



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala