25 éve Mária oltalma alatt

 

622_9735_01-MP4_snapshot_00-00_[2022-10-25_14-19-05]

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a Segítő Szűz Mária Egyetemi Leánykollégium Egerben. Az intézmény 1997-ben nyitotta meg kapuit, dr. Seregély István érsek pártfogásával.

A kollégium helyén egykor egy kopár mező állt, egy elhanyagolt kereszttel. Lékai Péter ciszterci szerzetes erős motorja volt a rendszerváltás utáni idők egyházi építkezéseinek és nagy álma volt egy főiskolai kollégium a fiatalok számára Egerben. Az akkori érsek: dr. Seregély István teljes szívvel támogatta az álmot, Mándy Zoltán érseki irodaigazgató pedig vállalta az építkezéssel járó feladatokat, mely négy esztendeig tartott. Ezek után az 1997/98-as tanévben ünnepi szentmisével adták át az épületet, melynek bejáratánál egy mozaik hirdeti: az itt lakók a Szűzanya oltalma alatt állnak.

A kollégium évről évre több mint száz lánynak nyújt otthont, családias, modern környezetben, ahol az egyetemisták a színes programok mellett a szalézi nővérek szerető jelenlétével találkozhatnak. Nagy Ágnes nővér az ünnepségen elmondta: „nagy ajándék, hogy az ideérkező lányokat, akik sokszor még keresők, az Úrhoz vezethetik és megismertethetik velük az egyház fiatalos arcát.”

622_9749_02-MP4_snapshot_02-03_[2022-10-25_14-18-05]

A hálaadó ünnepi szentmisét dr Ternyák Csaba egri érsek mutatta be az intézményben, valamint jelen volt még dr. Czapkó Mihály érseki titkár, dr. Németh Zoltánné Zsuzsa, a kollégium egyetemi referense, dr. Csáfor Hajnalka oktatási rektor helyettes, dr. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora, Drahos Dávid, egyetemi lelkész, valamint Ábrahám Béla és Tran Si Nghi Ferenc szalézi atyák is.

Az érsek homíliájában a nők egyházban és világban betöltött szerepéről beszélt, valamint kiemelte, hogy az életünkben fontos fogódzó és biztos pont a Szűzanya végtelen szeretete.

Hangsúlyozta: a nők szeme és figyelmessége sokszor olyanokat is észrevesz, amelyeket a férfiak sajnos nem. Az ünnepi evangéliumra utalva elmondta: a kánai menyegzőn is Jézus anyja: Mária vette észre, hogy már fogytán van a bor, majd felhívta a násznép figyelmét, hogy kapkodás helyett „Tegyétek azt, amit Jézus mond.” Hiszen, mi is, ha azt tesszük, amit az Úr kér és mond, minden rendben lesz az életünkben.

622_9769_01-MP4_snapshot_00-02_[2022-10-25_14-17-04]

Ternyák érsek úgy fogalmazott: az ünnep tartalma arra is rámutat, hogy Mária a Keresztények Segítsége a nagy veszedelmek idején is igazi patrónánk és oltalmunk volt. Szent István király is Mária oltalmára bízta az egész országot, s azóta is a mi pátrónánk. Így ismernek minket a nagyvilágban is. Az érsek arról is szólt, hogy maga is próbált már sziklát mászni, s a sziklamászásnál szükségünk van a kezeink és lábaink alá erős, biztos pontokra, a biztos útra. A biztos fogódzók pedig elvezetnek a célhoz minket. Ilyen biztos útra vezető intézmény a Segítő Szűz Mária Egyetemi Leánykollégium is. Ez a hivatása, ebben segítenek az itt szolgáló nővérek is. Hiszen az életünk olyan, mint a sziklamászás, tele van veszélyekkel, nehézségekkel, de a Szűzanya egy oltalom és igazi segítőnk - emelte ki a főpásztor.

622_9785_01-MP4_snapshot_00-01_[2022-10-25_14-16-13]

A szentmise után a kollégium lakói ünnepi műsorral adtak hálát az itt kapott kegyelmekért és barátságokért. A program során köszöntötték a kollégium volt igazgatóját Roboz Etelka nővért, Sommaruga Giordana nővért, Hervayova Elvira nővért, valamint dr. Lukács Tamásné Gittát, Bótáné Árvai Katalint, dr. Lukács Tamást, Ádám Mihályt, Gulyás Ferencet, Szabó Bélát, dr. Lukácsné Szilágyi Juditot, Bodnár Zoltánt, Bóta Sándornét, Ferenczné Érsek Zsuzsannát és Zayné Pogonyi Ritát, akik idejükkel, odaadásukkal és munkájukkal fáradoznak az itt lakókért.

A programra szerte az országból érkeztek volt növendékek, akik örömmel és meghatódva emlékeztek vissza az itt töltött évekre. A szeretetvendégség előtt a szalézi nővérek egri közösségének elöljárója, Carolina Costabile nővér, mint 150 évvel ezelőtt Mazzarello Mária Dominika, a Szűzanya elé tette az kollégium kulcsát, ezzel szimbolizálva, hogy az intézmény vezetője a Szűzanya, aki 25 éve oltalmazza az itt lakókat és dolgozókat.

 

Domán Vivien

kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert

 



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala