A mennyországhoz egyetlen kulcs van: a Szeretet - Mijo Barada Egerben

 A bűn és a megtérés volt a témája Mijo Barada horvát származású karizmatikus három napos egri lelkigyakorlatának. A Ciszterci templomban megtartott eseményen 170 fő vett rész, akik 70 százalékban az Egri Főegyházmegyéből érkeztek. A többiek pedig az ország számos szegletéből Budapest és környékéről, a Dunántúlról és az Alföldről jöttek. A lelkigyakorlat fővédnöke Ternyák Csaba egri érsek volt. A dicsőítő szolgálatot Molnár Sándor végezte.

IMG-f686a953d7c0676ab6fc226f576ac196-V

Előadások, dicsőítés, szentmise, szentségimádás, rózsafüzér és közbenjáró ima volt mindhárom nap a program.

A lelkigyakorlat alatt minden résztvevő szentgyónást végzett.

Mijo Barada tanításaiban Európában, Ázsiában és Afrikában végzett missziós útjai során szerzett tapasztalatai, történetei alapján hangsúlyozta, hogy „mennyei zuhanyzó” a gyóntatószék, ahová piszkosan megyünk be és tisztán jövünk ki. Kiemelte, hogy a bűn és a bűnös életvitel mennyi test-lelki betegség oka.  Ezért fontos, hogy bűneinket fajtájuk és számuk szerint gyónjuk meg és a visszatérő bűneink ellen pedig harcoljunk.  

Hozzátette: Jézus azt szeretné, hogy mi legyünk az Ő tabernákulumai. Környeztünkben Isten békéjét érezzék bennünk és általunk az öröm, az optimizmus és a remény terjedjen a világban. Ahol ott van Isten szeretete, ott az ördögnek nincs helye.

Mijo Barada hangsúlyozta: Isten, Irgalmas Isten. Isten irgalmának ajtaja nyitva áll azok előtt, akik nem akarnak többé vétkezni és bűnbánatot tartanak. Ha szívemből megbocsátok az ellenem vétőknek, akkor béke lesz bennem. Jézust pedig kérnem kell, hogy a sebeimet gyógyítsa be.

Mijo Barada elmondta: az ima a lélek lélegzetvétele bennem. Az ima által Isten Lelke tölt be békével, szeretettel és örömmel. Arra kell törekednünk életünkben, hogy Jézus nézzen a szemünkkel, Jézus szeressen a szívünkkel és Jézus öleljen a karunkkal.   A mennyországhoz pedig egyetlen kulcs van: a Szeretet.

 

A lelkigyakorlat után Mijo Baradával beszélgettünk, aki négy gyermekes családapa és magyarul eddig négy könyve jelent meg: A hit három lépese;  Jézus, a Jó Pásztor;  Íme, újjáteremtek mindent és Az édesanya szíve alatt.

 

A Jóisten mikor és hogyan hívta meg erre a missziós szolgálatra?

- Mint ahogy minden folyónak megvan a forrása, a folyama és a torkolata, így minden életnek is megvan a maga fejlődése. 21 éves koromban éltem meg a hitem első válságát és ennek az volt az oka, hogy súlyos betegségek sújtották a családtagjaimat. Annak ellenére, hogy katolikus családból származom, bizonytalannak éreztem magamat a hitemben, ezért kértem az Urat, hogy adjon nekem egy jelet, amellyel meggyőződöm, hogy 100%-ban létezik.

Te azt mondtad - Jézus -, hogy kérjetek és kapni fogtok, kopogtassatok és ajtót nyitnak nektek, keressetek és találtok. Kérlek, adj nekem egy jelet, hogy én megbizonyosodjak, hogy Te 100%-ban mindenható Isten vagy. 14 hónapig imádkoztam azért, hogy az Úr adjon nekem jelet. 14 hónap után az utam Medjugorjeba vezetett és jelen voltam a jelenésen és akkor hallottam először Isten hangját a szívemben. Először nagy melegséget és békét éreztem a szívemben, utána pedig az Úr megszólalt és azt mondta, hogy fiam, most már érted-e, hogy ez az én művem?

Megérted-e, hogy az életben nem az a legfontosabb, hogy egészséges leszel vagy beteg, gazdag vagy szegény, fiatal vagy öreg, hanem a legfontosabb, hogy megtalálj engem a szívedben és aztán a körülötted levő világban?

Szeretnél-e boldog lenni, fiam? Igen, Istenem. Szeretnél-e a mennyországba jutni? Igen, Istenem. Akkor most menj és tudd, hogy hogy kell élned.

Nagyon boldog voltam, eltűntek a félelmeim és a komplexusaim és Medjugorjéban egyszerűen megértettem azt, amit eddig csak az értelmemmel tudtam, most a szívemmel is, hogy én Isten szeretett gyermeke vagyok.

Medjugorjéban hallgattam egy lánynak a tanúságtételét, aki felállt a tolószékből és meggyógyult a szklerózis multiplexból és megértettem, hogy ma is történnek csodák, ott, ahol van hit. Engem is az Úr meggyógyított a daganatos betegségből, a terméketlenségből, Michal fiamat négy súlyos betegségből és Dániel fiamnak pedig nem volt agya és teremtett neki.

Isten megtanított arra, hogy az életemben mindig tegyem meg minden helyzetben a hit három lépését, hogy fogadjam el azt a helyzetet, adjak hálát azért a helyzetért és kérjem Istent, hogy dicsőüljön meg abban a helyzetben, mutassa meg irgalmasságát, mindenhatóságát és igazságosságát. Az életutamról könyvet írtam, a Hit 3 lépése címmel, ami magyarul is megjelent.

 

- Igen, olvastam ezt a könyvet és amikor kérdezték tőlem, hogy ki ez a Mijo Barada, csak annyit mondtam, hogy egy civil ember, horvát ember és a hit embere. De az, hogy a hitünk élő legyen, azt az imádság táplálja. Mennyit imádkozol naponta?

- Sokat imádkozom. Már fiatal koromban is sokat imádkoztam, hajnalban 4-kor felkeltem és 6 óráig térden állva és minden nap részt vettem szentmisén. Most, hogy folyamatosan missziós úton vagyok, az ima időbeli eloszlása megváltozott, de természetesen továbbra is minden nap szentmise, minden nap több órát imádkozom, elmélkedem a Szentíráson, olvasom a szentek életét. A rendszeres szentgyónás az életem része.

Az emberek sajnos keveset imádkoznak és csodákat várnak. Meg szoktam kérdezni tőlük, hogy mondd meg, hogy mit és mennyit imádkozol és megmondom, hogy mik a problémáid, mert azok az emberek, akik rendszeresen és kitartóan imádkoznak, az ő problémáikat Jézus fokozatosan megoldja. Mindig hangsúlyozom a szentgyónás fontosságát, mert az egyház arra tanít minket, hogy a súlyos és halálos bűnöket számuk és fajtájuk szerint gyónjuk meg.

Több évig voltam hivatalos exorcistáknak a segítője és az exorcizmusok során azt láttuk, hogy addig, amíg a személy nem gyónta meg a bűneit számuk és fajtájuk szerint alaposan, addig nem történt szabadulás és az alapos szentgyónás után pedig fokozatosan minden helyrejött. Ha a személy rendszeres szentségi és imaéletet él, akkor ez a szabadulás teljes. Ezért is írtam meg a gyónásról egy könyvet, ami jövőre magyar nyelven is megjelenik. Ebben a könyvben sok példát hozok fel arra, hogy hogyan és mit gyónjanak meg számuk és fajtájuk szerint, hogy az emberek felismerjék ezeket a bűnöket, mert az alapos szentgyónás alapja a szabadulásnak, a gyógyulásnak, a kiengesztelődésnek Istennel.

Gyakran kérdezik tőlem, hogy miért utazok ennyit és miért tartok ennyi lelkigyakorlatot. Egy alkalommal, amikor néztem a naplementét, akkor láttam egy képet: egy juh nyájat. Jézus azt mondta, hogy legeltesd bárányaimat. A mai naptól kezdve a te földed az én földem, az én földem pedig a te földed.

Így indult el 30 évvel ezelőtt a missziós utam, ami három kontinenst foglalt magába, Európát, Ázsiát és Afrikát. Mindenhol tanúságot teszek arról, amit az Úr az én életemben tett és arra hívom őket, hogy kövessék a Jó Pásztort, mert egyedül az az élet értelmes, amit Jézussal élünk.

Mindig hangsúlyozom, hogy egy életünk van, ez az élet és egy időnk, ez az idő, hogy elérjük a szentséget. Kik a szentek? Az egyetlen normális emberek, akik előttünk éltek. És mit csináltak? Elsőként bocsátottak meg és elsőként szerettek. Szent Pálhoz hasonlóan igyekeztek, hogy Jézus éljen rajtuk keresztül, hogy az ő szemeikkel nézzen, a szívükkel szeressen és a karjaikkal öleljen. Ilyen életre hív mindannyiunkat Jézus.

- Az afrikai missziója során kiket segít?

- Az édesanyám évekig gyűjtött adományokat afrikai gyerekeknek és ezt a szeretetet átvitte énrám is. Az Isteni Szeretet Misszionáriusai Egyesületet alapítottam meg laikusokkal és szerzetesekkel. A 2012-es évi audiencián Benedek pápa megáldotta a missziós munkánkat. Most pillanatnyilag négy árvaházat segítünk Afrikában, Burundiban pedig egy szemináriumot, ahol 160 kispap tanul.

A szegény családoknak kecskéket ajándékozunk és kutakat fúrunk. Tavaly pedig Ghánában befejeztük a Béke Királynője templom építését. Mindezeket azokból az adományokból tesszük, amelyeket a lelkigyakorlatok során kapunk. Aki szeretné segíteni ezt a munkánkat, minden könyvemnek a hátulján ott szerepel a bankszámlaszám, ahová az adományokat várjuk, hogy azt a szolgálatot, amire az Úr hív minket teljesíteni tudjuk.

A legszebb tapasztalat ebből a misszióból Afrikában az, amikor látom a gyerekek örömteli arcát, akiknek nem volt mit enni, vagy pedig AIDS-esek -  és akik együttműködnek velünk -,  összeszedik őket az utcákon és gondozzák őket .

Egy csepp jóság nagyon sokat tehet, ha sok csepp összeadódik, akkor gyorsabban terjed a jó. Ezért úgymond fogjunk össze és legyen a halálunk pillanatában ez a Föld sokkal áldottabb, mint amilyen volt, amikor megszülettünk.

Hiszem, hogy Kedves Olvasók, ez a pár szó, amit megosztottam veletek, ez benneteket is sarkallni fog az imaéletre és hogy maradjunk kapcsolatban imán keresztül és ha máskor nem, akkor találkozunk a mennyországban.  Az Úr áldjon meg benneteket a Szűz Mária, a Béke Királynője közbenjárására. Ámen.

 

Szöveg: Sinkovics Andrea

Tolmács: Maja Milodanovic

Fotó: Életünk Krisztus Karizmatikus Közösség, Eger



Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >

< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-1-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala