Lelkigyakorlatos Ház épül Szent Carlo Acutis pártfogásában

Szent Carlo Acutis pártfogásába ajánlották a hamarosan felépülő nyékládházi Ifjúsági Lelkigyakorlatos Közösségi Tér épületét, melynek alapkőletételét a miskolci Jezsuita gimnáziumban szentmisével ünnepelték az intézmény pedagógusai és diákjai március 18-án.

06

A szentmisét Michael Wallace Banach Magyarország apostoli nunciusa mutatta be Ternyák Csaba egri érsek, Orosz Atanáz görögkatolikus püspök valamint a jezsuita atyák koncelebrálásával.

14

A szentmise elején Holczinger Ferenc, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta, a Lelkigyakorlatos Ifjúsági Közösségi Tér olyan hely lesz, ahol a fiatalok elcsendesedhetnek, közelebb kerülhetnek majd Istenhez és világossá válhat számukra életük hivatása.

16

„A lelki élet egyik legmélyebb kérdése nem az, hogy én mit akarok kezdeni az életemmel, hanem hogy mit akar Isten kezdeni velem. Amikor egy fiatal eljut erre a felismerésre, akkor képesség válik arra, hogy életét ajándékká tegye mások számára. A jezsuita nevelés arra törekszik, hogy másokért élő embereket formáljon. Olyan embereket, akik tudásukat és tehetségüket a közösség és a közjó szolgálatába ajánlják.”

04

Michael Wallace Banach apostoli nuncius prédikációja elején átadta a közösségnek XIV. Leó pápa köszöntését és atyai áldását és hangsúlyozta Isten állandó, hűséges szeretetét. Majd Jézus és az Atya különleges kapcsolatáról beszélt, amely egyszerre titokzatos és életformáló.

09

Arra biztatta a diákokat, hogy nyitott szívvel hallgassák Jézus szavait, és felismerjék, hogy Isten szeretete mindig jelen van és válaszra hív minden embert. Szent Carlo Acutis életét követendő példaként állította a fiatalok elé.  

15

Mint mondta, Carlo hétköznapi életet élt, ugyanolyan volt, mint bármelyik diák, mégis rendkívüli volt abból a szempontból, hogy tudatosan Jézus közelségében akart élni: rendszeresen imádkozott, szentségekhez járult és mások iránti szeretet jellemezte. Tanúságtétele arra tanít, hogy az életszentség mindenki számára elérhető, és a hétköznapokban valósul meg.

12

Biztatta a diákokat, hogy Carlo nyomán találjanak rá hivatásukra, éljenek tudatosan Isten szeretetében, legyenek az örömhír tanúi, mert mindannyian nagy dolgokra vannak meghívva az Egyházban és a világban.

22

A szentmisét követően Nyékládházán, a Lelkigyakorlatos Közösségi Tér alapkő letételével folytatódott az ünnepség. 

17

Holczinger Ferenc jezsuita igazgató köszöntőjét követően a nuncius megáldotta az időkapszulát, melyben az iskola küldetésnyilatkozatát, az idei tanév tanárainak névsorát, az ignáci pedagógia összegzését, gyermekrajzokat és a közösség tér látványtervét helyezték el.

21

Tóth Balázs nyékládházi polgármester örömét fejezte ki, hogy új épülettel és Carlo Acutis életpéldája nyomán komoly értékkel gazdagszik a település.

26

Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár beszédében arra ösztönözte a fiatalokat, hogy kövessék Carlo Acutis példáját.  Kiemelte, hogy az egész országban törekszenek hasonló közösségi terek építésére, felújítására, legyen szó református, katolikus vagy más felekezetű egyházról. Az elmúlt 10 évben 2210 plébániát, lelkészséget, lelkigyakorlatos házat vagy közösségi házat újítottak fel katolikus, református vagy más felekezetű egyházak számára.

27

Tállai András országgyűlési képviselő, államtitkár arról beszélt, hogy a jezsuita középiskola a jövőbe tekint, mert hitre, tudásra nevelik majd a fiatalokat az új épület falai között. Az alapkőletétel azt jelenti, hogy van jövője a magyaroknak, a fiataloknak és Nyékládházának is.

Pap Ildikó

kép: Szent István Televízió - Kissné Vanyó Boglárka, Vozáry Róbert 



Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >

< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-1-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala