Úton a remény felé – Katolikus iskolák zarándoklata Mátraverebély-Szentkútra

Jézust követve, a kereszt mögé felsorakozva indultak a zarándokok Szentkút felé. A szélrózsa különböző irányaiból, 16 útvonalon, csillagtúraszerűen közelítették meg a kegyhelyet, érintve a környék településeit: Szúpatakot, Maconkát, Hasznost, Tart, Kis- és Nagybárkányt, Márkházát, Nagybátonyt.

A különböző irányokból érkezőket a kegyhelyen ferencesek fogadták és köszöntötték. Kaptak egy szalagot, amelyet felkötöttek a keresztre. Célba értek, beléptek a Nagyboldogasszony-bazilikába. Énekkel, imával köszöntötték Máriát.

Az ebédet a Magyar Honvédség Budapest Helyőrségi Dandár tagjai biztosították mind a közel kétezer résztvevő számára. Ezt követően a nap programja lehetőséget adott a találkozásra, beszélgetésre. A diákság bejárta kegyhelyet – felkapaszkodtak a dombokra, kipróbálták a játszóteret, beszélgettek a fák lombjai alatt.

A délutáni programra megtelt a szabadtéri oltár előtti tér. Orosz Lóránt kegyhelyigazgató és Zsódi Viktor, Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK) elnöke köszöntötte a diákságot.

Szentlelket hívő ének vezette be az első tanúságtételt. Martí Zoltán televíziós és online újságíró, sportújságíró, a 777blog.hu alapítója szólt a fiatalokhoz.

Tanúságtételét átszőtték sportos élményei, olimpikonokkal, sportikonokkal megélt interjús helyzetei; hitvallás volt az embert elfogadó, szerető, minden élethelyzetében mellette álló Istenről, valamint buzdítás arra, hogy forduljunk hozzá őszintén, bátran és halogatás nélkül. Isten fénye minden sötétséget át tud ragyogni – mondta, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy

Isten nem ígéri, hogy az ember élete könnyű lesz, de azt kimondhatjuk, hogy nincs reménytelen élet, Isten mindig ad esélyt.

Biztatta a diákokat: „Mondjátok ki: Itt vagyok, Uram! Tárjátok fel, ami szívetekben van!”

Riesz Domonkosnak, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjának tanúságtétele egy 14 éve átélt istenélményével kezdődött. „Lelkinapon kaptam arra buzdítást, mondjam el Istennek, ami bennem van. Háromnegyedórán át mondtam, ami bennem volt. Azt éreztem, valaki szeretettel hallgat, figyel rám. Nem tudtam, mit vár tőlem, de azt igen, hogy fontos vagyok neki. Ez az érzés azóta is velem van.

Nehéz volt elhinni, hogy fontos vagyok Istennek, hiszen általában nem azzal kelünk, de szerencsés a világ, hogy felébredtem.”

Egy másik élménye a szolgálat területéről szólt. Mint önkéntes, tábort szerveztek kisebb gyerekeknek. Izgultak, hogyan sikerül. Az első program egy számháború volt a nógrádi várnál: „Úgy jöttünk le a vártól, hogy a gyerekek egy csapásra megszerettek bennünket.” Doma elmondta, milyen sokat jelent neki, hogy a közösségben újra meg újra megtapasztalta, hogy örülnek neki, értékelik azt a jót, ami benne van. „Igazi barátként többet látnak meg bennem.”

Isten is „igaz barátként” látja az embert.

Életünknek az ő kezében – ahogy a wimbledoni döntőben Rafael Nadal kezében a teniszlabdának – hatalmas értéke van. A teniszlabda értéke önmagában ugyanaz, de az, hogy megnyerhető-e vele a torna, azon múlik, kinek a kezében van. Kinek a kezébe adjuk mi az életünket? Mire, kire bízzuk? – kérdezte a fiatalokat Riesz Domonkos.

Doma atya Istenre bízta életét, igent mondott hívására, pap lett. Különleges pillanatokban van az emberek mellett: életgyónásokat hallgat, vigasztalja a gyermekét elveszített anyát, megkeresztel egy régóta várt gyermeket. Ilyenkor gyakran „kevésnek” érzi magát, úgy gondolja, talán más jobban csinálná. „De nekem kell megtennem, mert én vagyok ott. Így van mindannyiukkal. Veled is.

Szükség van rád. Szükségünk van rád. Annyi mindent tudtok tenni. A családotokban, a közösségeitekben, az iskolátokban, ebben az országban.

Isten figyel mindannyiunkra, fontosak vagyunk neki, értékesnek, ajándéknak teremtett bennünket” – mondta Riesz Domonkos atya. Arra hívott mindenkit, hogy nyissanak ajtót Jézusnak, hogy megélhessék az elfogadottság, szeretettség ajándékát.

A remény zarándokai szentmisében ünnepelték meg együttlétüket. A szentmise főcelebránsa és szónoka Ternyák Csaba egri érsek volt. Koncelebráltak az iskolákat kísérő atyák. A szentmisére a papság és az asszisztencia előtt vonultak a zarándokkeresztekkel a diákok.

Szentbeszédében Ternyák Csaba érsek a zarándoklat lelki jelentőségét emelte ki. Testi megfáradás mellett lelki úton vagyunk – mondta. Jézusra mutatott rá, aki egy fárasztó nap elvonult tanítványaival: „Gyertek, pihenjünk meg egy csendes helyen!”

Jézus megpihenni és a vele való együttlétre hívott. Minket is így hívott ma. Szentkút az az alkalmas hely – a béke szigete –, ahol megpihenhetünk Jézusnál, és elgondolkodtatunk életünk alapvető kérdéseiről.

A szónok kiemelte, hogy a zarándokok az ország különböző részeiből érkeztek, mégis egy közösséget alkotnak, hiszen közös bennük a hit, az elköteleződés és az, hogy keresik Isten akaratát életükben. A fiatalokat arra buzdította, hogy bátran vállalják katolikus identitásukat, ne szégyelljék hitüket, hanem merjenek Jézushoz tartozni, és induljanak el felé – még akkor is, ha ez kihívásokkal jár.

A beszéd központi gondolata az volt, hogy minden ember élete egy isteni terv része, Istennek mindenkiről van egy álma. A fiatalok előtt álló döntések – mint a párválasztás, a hivatás megtalálása – mind abban gyökereznek, hogy felismerjék, mire hívja őket Isten. A boldogság kulcsa az, ha valaki Isten tervét felismeri, és meg is valósítja az életében. A főpásztor példaként Máriát hozta fel, aki amikor megértette, hogy Isten mire hívja, nem habozott, hanem azonnal igent mondott, bátran és bizalommal.

Ternyák Csaba figyelmeztetett arra is, hogy a döntések halogatása – amely ma sok fiatalt jellemez – veszélyes lehet, mert elmulaszthatják a kegyelmi pillanatokat. Ehelyett arra buzdított, hogy mindenki kezdjen el valódi, felelős életet élni, időben meghozva azokat a döntéseket, amelyekre Isten indítja őket. A zarándoklat erre is alkalmat ad: elmélyülni, elcsendesedni, és komoly döntéseket hozni.

Szentkút mint kegyhely különleges szerepet tölt be a magyar katolikusok életében – mondta a főpásztor. – Itt sokan újultak meg lélekben az elmúlt évszázadok során.

A hithez szükség van biztos kapaszkodókra – ilyen kapaszkodók a keresztény hagyományok, az Egyház szentségei, a Mária-tisztelet és az a tudat, hogy ezeréves keresztény örökség részei vagyunk. Ezek segítenek megmaradni az igaz úton, miközben a világ egyre inkább elbizonytalanít és sodródik.

Az egri érsek hangsúlyozta, hogy a kereszténység nem szabályok és korlátok halmaza, hanem egy kapcsolat Jézussal, amely szabadságot és örömöt ad. Aki valóban találkozott Jézussal – akár egy csendes templomban, egy szentmisén, egy baráti beszélgetésben vagy az imádság során –, az tudja, hogy szeretve van. És ez a szeretet az, ami igazán boldoggá teszi az embert. Aki pedig még nem találkozott vele, az is tudhatja: Jézus keresi őt, hívja, és mindig ad újabb lehetőséget a vele való találkozásra.

A zarándoklat tehát nem csupán esemény, hanem találkozási pont Istennel. Ha ez a találkozás megtörténik, az ember lelkében béke, öröm és bizonyosság születik: hogy tartozik valakihez, hogy van értelme az életének, és hogy nincs egyedül. Az élő hit felszabadító ereje segít legyőzni a szorongást, a céltalanságot, és új reménnyel ajándékoz meg.

A szentbeszéd végén a feltámadt Krisztus reményt adó jelenléte került középpontba. Jézus legyőzte a halált, és ezzel örök életet szerzett nekünk. Üres sírja annak a záloga, hogy életünk nem a semmibe torkollik, hanem örök céllal bír – emelte ki Ternyák Csaba érsek.

Az idei szentév mottóját idézve – „A remény nem csal meg” – arra buzdították a jelenlévőket, hogy ezt a reményt tartsák élőn szívükben. Minden szentáldozásban ezt az örök életet ígérő reményt kapjuk, s ebben segítsen minket a Boldogságos Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya.

A zarándoknap széles összefogásban valósult meg: a kezdeményező és főszervező Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK), a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Katolikus Pedagógiai Intézet együttműködésében.

A zarándoklat lelki részére online elérhető tartalmakkal készültek a szervezők. A közös felkészülést segítette Gáll Zsófia, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája keretében működő zarándoktábor szakmai vezetője.

Zsódi Viktor SchP kérdésünkre elmondta: évekkel ezelőtt rendszeresen szervezett, a covid idején elhalt zarándoklat újjáélesztésére vállalkoztak a szentévben. Így született meg a remény zarándoklata, melynek címzettjei a katolikus iskolák, hogy a remény zarándokaiként tudjanak egymással találkozni Mátraverebély-Szentkúton. A program kivitelezői a Szerzetesi Iroda zarándoktábor-projektének munkatársai és a piarista tartományfőnökség munkatársai voltak.

„Már maga a találkozás önmagában szép eredmény, de mi hiszünk abban, hogy ez a forma, a zarándoklat mint hagyományos egyházi és lelki forma a Jóistennel való találkozásra is lehetőséget biztosít.

Ahogyan mindenki a saját tempójában járja a saját életét, a zarándoklat is arra ad lehetőséget, hogy mindenki a saját tempójában, formájában tudjon a Jóistennel találkozni. Mindannyiunkat hív. Ha látjuk egymás haladását, egymás keresését, ez segít bennünket, hogy mi is meghalljuk az Isten hívószavát, és valahogyan elinduljunk felé.

Programunkban nagy hangsúly van a tanúságtételeken. A fiatalokat nemcsak arra kérjük, hogy legyenek befogadói a Jóisten kegyelmének, hanem ők maguk is váljanak tanúságtevővé. Így a zarándoklat nem itt és nem ma fejeződik be, hanem mindenki innen indul el, és kell hogy tanúságtevővé váljon a saját családjában, osztályában, vagy éppen a focicsapatban, ahol hétről hétre edzésekre jár.”

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír