Országos sikert ért el sátoraljaújhelyi diák

A Szakmasztár verseny a szakképzésben tanuló technikumi diákok legrangosabb versenye. Minden tanuló csak egyszer, végzős diákként indulhat szakmájának e megmérettetésén.  Az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium minden évben indítja diákjait e versenyen, ahol megyei szintű eredményeket több diák is ért el.Idén óriási sikert könyvelhetett el az iskola.

szakmasztár

A Szoftverfejlesztő és –tesztelő képzésre járó Félegyházi Bence országos első helyezést ért el szakmájának versenyén a négy forduló után. Több oktató együttes munkájának eredménye lett az országos első hely, de az iskola teljes közössége egy emberként örült Bence eredményének, aki 5 éves tanulmányai alakorábbtt szorgalmával, elkötelezettségével, s ugyanakkor szerény, tisztelettudó magatartásával egyébként is nagy tiszteletnek örvendett. Bence a Debreceni Egyetem Informatika karán folytatja tanulmányait, s már készül az egyetemi életre, hiszen 100%-os, emelt szintű eredménye alapján biztos a felvétele. Szívből gratulálunk Bencének, Isten áldását kérve további életére!

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium, Sebes Péter, igazgató

beküldött hír



Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >

< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala