„Lássuk meg a feltámadt Jézus arcát az emberekben!”

Ünnepi szentmisét mutatott be Ternyák Csaba érsek húsvét vasárnap délelőtt a bazilikában. A főpásztor szólt arról, hogy akkor lesz hitünk szíve közepe, ha meghalt és feltámadt Jézus, ha az ő arcát keressük, a megalázott, meggyalázott, beteg, szenvedő, háborútól meggyötört emberekben és azokban is, akikkel napról napra találkozunk a családban, szomszédjainkban, munkatársainkban.

Hitünk szíve közepe a meghalt és feltámadott Jézus Krisztus – idézte Ferenc pápát Ternyák Csaba egri érsek a húsvét vasárnapi ünnepi szentmisében. A főpásztor azt mondta, a keresztségben ugyanis megkapjuk annak az új életnek az ajándékát, amely áttöri a halál falát, és a halált átjárhatóvá teszi az örökkévalóság felé. Krisztus feltámadása új napot nyitott az emberiség történelmében. Az igazi újdonság abban áll, hogy itt nem egy egyszeri, megismételhetetlen eseményről van szó. Ha ugyanis Jézus feltámadt, az azt jelenti, hogy van feltámadás, akkor a halál fala megsérült, az átjáró megnyílt és nyitva áll mindazok számára, akik hisznek benne, akik hozzá tartoznak. Akik vele együtt eltemetkeznek a keresztségben, vele együtt fognak majd feltámadni is.

Ez itt a halál halála, amely tovább már nem uralkodhat felettünk. Ezért így imádkoztunk a szentmise könyörgésében: „Kitártad előttünk az örökkévalóság kapuját”. Mi ez a kapu? – tette fel a kérdést a főpásztor, majd válaszolt: - az örökkévalóság kapuja, az átjáró, amelyet minden vallás keres. És amelyen valamiképpen minden ember szeretne egyszer átlépni. Az örök életet viszont sokan ezen a földön keresik, hiába. Ezért nem állnak készen arra a nagy meglepetésre, amely halálunk után vár ránk. Erről Pál apostol így tanít: „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt”. Mi szeretjük őt, nekünk készítette, ránk vár a mennyek országa – szögezte le az érsek.

A ma hallott evangéliumi szakasz arról számol be, hogy húsvét hajnalban nagy izgalom és futás kerekedett a Jézus üres sírjáról szóló hírek nyomán. Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter és hamarább ért a sírhoz. Ki látott már ilyet, hogy az emberek egy sírhoz szaladnak? A temetőben inkább lassú, kihelyezett léptekkel szoktunk haladni. Ez a két tanítvány pedig valóságos versenyfutásba kezdett, hogy ki ér oda előbb a sírhoz. János gyorsabban futott, de bevárta Pétert, és engedte, hogy ő lépjen be előbb a sírboltba. Nyilván izgalmukban és lelkesedésükben szaladtak, hogy mielőbb láthassák saját szemeikkel azt, amiről Mária Magdolna beszámolt. Az első, aki futott a mai evangéliumban, az ugyanis éppen ő volt: Mária Magdolna. Nem akkor futott, amikor reggel a sírhoz közelített, akkor még egyszerűen csak kiment a sírhoz - írja az evangélista. Akkor futott, amikor látta az elmozdított követ. Ez a futás nem a tények előli megfutamodás volt, nem is félelemből történt. Jézus tanítványai nem köldöknéző, „lassú víz partot mos” emberek voltak. Sokkal inkább illik rájuk Izaiás próféta leírása, olyanok, akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem fáradnak ki. Péter és János futása Jézus üres sírja felé a remény jele volt. Talán eszünkbe jutott az, amit Jézus saját feltámadásáról előre megmondott nekik.

 
A futás tágabb értelmére Pál apostol mutatott rá, aki korábban még Saulként mint Jézus ellensége futott és lihegett a dühtől és halállal fenyegette az Úr tanítványait. Ekkor találkozott a damaszkuszi úton először Krisztussal, a feltámadt és megdicsőült Krisztussal. Azonban ez a találkozás még nem jelentette azt, hogy célba ért volna. Sok feladat várt rá. Megtérése után egész élete versenyfutás lett. Miért is futott Pál apostol? Ő maga írja a filippieknek: azért, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét. Emiatt nem riad vissza a szenvedésektől, hogy így is vállalja vele a közösséget. Lelkesedésében így folytatja: hozzá hasonlók a halálban, hogy ezáltal eljuthassak a halálból a feltámadásra is. Futott és bejárta az akkor ismert világot, hogy Krisztusért mindenkinek mindene legyen. Krisztus szeretete sürgette, hogy minél több embernek elvigye a feltámadás örömhírét – fejtette ki az érsek. „Futok a kitűzött cél felé az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban”.

Egyik szép egyházi énekünk bennünket is erre a lelkesedésre bátorít. „Futva jöttem elibéd szentélyedbe Isten, édes arcod örömét de kerestem”. Futunk mi is, mert az ő arcát keressük, akár a torinói lepel ábrázolásán, akár Veronika kendőjén, vagy az irgalmas Jézus képén. Ez az arc az, amelyre minden szem rászegeződött, amikor a názáreti zsinagógában befejezte Ézsaiás jövendölésének felolvasását. Az Úr lelke rajta, elküldött, hogy örömhírt vigyek. Ugyanezt az arcot szemlélte a pogány százados is Jézus kivégzésekor, és amikor látta, hogyan halt meg, kijelentette Ez az ember valóban Isten fia volt – emlékeztetett Ternyák Csaba.

Valójában a feltámadott arcát keresi egész életünkben, mert vele szeretnénk találkozni. Őt keressük, aki kiontott vérével megszabadított bennünket a halál szolgaságából, felszárította könnyeinket, kifizetett minden adósságunkat. Pál apostollal együtt mi is futunk, hogy Jézus édes arcának örömét megtaláljuk. „A te arcodat keresem, Uram. Ne rejtsd el előlem arcodat!” – imádkozzuk a zsoltárossal.

Akkor lesz hitünk szíve közepe, ha meghalt és feltámadt Jézus, ha az ő arcát keressük, a megalázott, meggyalázott, beteg, szenvedő, háborútól meggyötört emberekben és azokban is, akikkel napról napra találkozunk a családban, szomszédjainkban, munkatársainkban. Bennük fedezhetjük fel a feltámadott vonásait – jelentette ki Ternyák érsek a szentbeszéde végén.

 

Debnár Ádám

kép: Szent István Televízió – Federics Róbert

Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >

< Vissza