Igazgatói értekezletet tartottak

01

Az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő köznevelési és szakképző intézményeinek igazgatói számára tartottak értekezletet október 16-17-én Mátraszentimrén, a Stella Katolikus Egyházi Üdülőben. A két napos rendezvényen egyebek mellett az egyházmegye által az idei tanévre meghirdetett mottóról, a jövő iskolájának víziójáról, a tanár-diák kapcsolatról valamint aktuális intézményi feladatokról hallhattak előadásokat a jelenlévők.  Lóczi Tamás, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke az idei tanév mottójáról beszélt. Venite Adoremus Dominum - Jöjjetek, imádjuk az Urat! felirat olvasható a felújított egri Bazilika homlokzatán. A szavak mentén beszélt a meghívásról, a tiszteletről és Isten mindenhatóságáról.

02

 

Maga Jézus nagyon sokszor használja a „jöjjetek” szót különböző tevékenységre hívva bennünket. Dicsőítésre vagy a Mennyországba való meghívást is olvashatunk a Szentírásban, kifáradás, kiégés, motiválatlanság okán is elhangzik a jöjjetek ige és hivatásra való felszólítás is szerepel Jézus mondatai között. A többes szám első személy használatából fakad a közösségi dimenzió. Arra hívta fel a pedagógusok figyelmét, hogy ne csak belső, osztályszintű iskolai programokat szervezzenek, hanem az országos találkozókra vigyék el a gyerekeket, akik ezáltal láthatják, hogy milyen hatalmas közösséghez tartoznak. A templom, így a Bazilika is akkor éri el igazi célját, ha nemcsak fizikai kövekből épül fel, hanem élő közösségként működik. Az egyház igazi gazdagsága soha nem a kövekben, a tárgyakban lesz, hanem az élő emberek összefogásában.

04

A mai fiatalok nem ismernek el senkit maguk fölött. Az ő dimenziójukban sztárok, gamerek, influenszerek, youtuberek vannak, ugyanakkor van bennük egy belső igény valaminek a mélyebb megismerésére, szolgálatára. A mi felelősségünk, hogy megmutassuk nekik az Istent, aki nem önmagunk és a világ rombolására, hanem annak építésére hív bennünket. Erre vonatkozóan számos jó gyakorlatot, kezdeményezést mutatott be, úgy mint imaszoba, iskolakápolna létesítése, nyitott templomok éjszakája, a plébánia, sekrestye zegzugait ismerjék meg a diákok, emellett beszélt az Isten előtti térdelés fontosságáról, a zarándoklatok és a közösségi szolgálat jelentőségéről.

Dr. Szűts Zoltán, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem docense online előadásában arról beszélt, hogyan lehet a mesterséges és a természetes intelligenciát az oktatás szolgálatába állítani. Több nézőpontból elemezte az emberi és a gépi intelligencia együttműködését, rámutatott hogyan tudja a mesterséges intelligencia növelni az emberi intelligenciát, rámutatott a plágium problémájára. Az oktatásban a mesterséges intelligencia nem helyettesítheti a tanárokat, a cél az oktatási folyamatok hatékonyabbá tétele. Az MI képes felismerni a diákok gyengeségeit, amelyekre azonnal visszajelzést adhat, hogy segítse a személyre szabott tanulási folyamatokat. Emellett az MI segít az adminisztrációs feladatok egyszerűsítésében, a házi feladatok ellenőrzésében, felgyorsítja a kutatást, ötletelést, lehetőséget biztosít a szélesebb spektrumú gondolkodásra.

Dr. Mező Ferenc, az EKKE docense a tanulásmódszertanról tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a vizsgaszorongásra, tanulásra, nyilvános szereplésre már óvodás korban fel kellene készíteni a gyerekeket. Ha ezeket nem jól kezelik, az jelentősen lecsökkenti az életút lehetőségeiket. Feltette azt a kérdést, hogy vajon a gyerekek értik-e, hogy mi felnőttek miért akarunk bizonyos dolgokat megtanítani nekik. Ha nem érzik hasznosnak a tudást, akkor nem szeretnek tanulni. Olyan tanulási módszereket kell tanítani a gyerekeknek, amelyekkel időtakarékosan a világ leghaszontalanabbnak tűnő információit is hasznossá tudják tenni önmaguk számára. Meg kell szervezni a tanulás folyamatát, megfelelő környezetet kell kialakítani, a tanulás fázisait, az információ felvételének útját, forrásait hatékonyan kell használni, meg kell érteni a tananyagot, memorizálni kell és elő is kell tudni hívni akkor is, ha a vizsgaszorongás ellenünk dolgozik. Meg kell tanulni feleléstechnikai problémákat megoldani, feleletválasztós teszteket kitölteni. Az iskola feladata az, hogy ezek elsajátításában segítse a diákokat.

06

A két napos értekezlet ünnepi szentmiséjét Dr. Ternyák Csaba egri érsek mutatta be. Prédikációjában a főpásztor a napi evangéliumhoz kapcsolódva arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy az egyszerű emberek számára is feltárta magát Isten. A teremtett világban rejtőző Istent a különböző tudományok révén próbáljuk megismerni. De igazán akkor ejt rabul bennünket, ha nemcsak az értelmünkkel próbáljuk megérteni, megismerni őt, hanem az egyszerű emberek érzelmi világával, szívével csodálkozunk rá Isten mindenhatóságára.

05

 

Alakok Szent Margit, a Jézus Szíve tisztelet elterjesztője erre hívja fel a figyelmet. A szeretet módszerével, az imádsággal, a szentségimádással, a vele való személyes kapcsolat kialakításával érthetjük meg igazán, hogy ki is az Úr, mit vár tőlünk, mi a terve velünk. Minden iskola feladata, hogy Istent közelebb vigye a gyermekekhez és a szülőkhöz. A pedagógusoknak szavaikkal és magatartásukkal példát mutatva kell a következő generációnak segíteni felelősségteljes hívő emberré válni.

A találkozó nemcsak a szakmai tudás bővítésére, hanem a tapasztalatcserére és természetesen a fenntartó, Egri Főegyházmegye munkatársaival és a főpásztorral való találkozásra és kötetlen beszélgetésre is alkalmas volt.

 

Pap Ildikó

kép: Szent István Televízió - Federics Róbert

 



Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >

< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala