Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001
Adó 1%
adószám: 18578726-2-10
Római beszámoló
Az Egri Főegyházmegye népes küldöttséggel vett részt a nemzeti zarándoklaton.
Farkas Erzsébet, a Szent István Rádió műsorvezetője telefonon érte el Juhász Ferenc atyát, az Egri Főegyházmegye pasztorális helynökét Rómában, aki beszámolt a hallgatóknak élményeiről. A lelkipásztor úgy fogalmazott: fantasztikus volt a találkozás a Szentatyával és az egész látogatás, amit a magyar egyház hálából és köszönetül a Szentatya tavaly éppen egy esztendővel ezelőtti magyarországi látogatásának viszonzására tett.
Elmondta még: mintegy 1600 résztvevővel voltak jelen, kísérve a püspök atyákat, s meglátogatták Róma jelentős templomait, szentmisét mutattak be a Szent Pál bazilikában, a lateráni bazilikában és a Szent Péter bazilikában.
A Szentatyával való találkozás csütörtökön délelőtt fél kilenckor történt a VI. Pál teremben. Ferenc pápa beszédét Vértesaljai László atya tolmácsolta magyar nyelven. A Szentatya hálás szeretettel gondolt vissza az egy esztendővel ezelőtti találkozásra, Budapestről úgy beszélt, mint a hidak és a szentek városáról. Szent Istvánt, Szent Lászlót, Szent Imrét, Árpád-házi Szent Erzsébetet és a XX. század boldogjait, Meszlényi Zoltánt, Apor Vilmost, Salkaházi Sárát név szerint is említette.
„Mindnyájunkat megérintett személyesen is az a fajta közelség és az a szeretet, amivel fogadta a magyarokat, s kerekesszékkel végigment a közösség, a zarándokok mellett és sokan kezet foghattak vele.” – idézte fel Juhász Ferenc atya a friss élményeket.
Elmondta még: jelen volt a köztársasági elnök, Sulyok Tamás, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Soltész Miklós államtitkár és természetesen szép számmal főpásztorok, püspökök, segédpüspökök.
Az Egri Főegyházmegye csoportját Ternyák Csaba érsek vezette, s jelen volt Ficzek László általános helynök, Kakuk Ferenc irodaigazgató, Czapkó Mihály érseki titkár és az érsekség munkatársai nagy számban, valamint a diakónusok, akik a szentmiséken mindenhol asszisztáltak. "Ezek a fiatalok, akik most kezdik papi életüket, nemsokára szenteli őket érsek atya pappá, most kezdik az életüket, és már abban a kegyelemben részesültek, hogy itt lehettek" - fogalmazott a pasztorális helynök.
kép: https://www.vaticannews.va, magyarkurir.hu, Facebook, dr. Kós Gergő
Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >
< Vissza