Kalkuttai Szent Teréz hittanverseny a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskolában

A negyedik alkalommal rendeztük meg egyházmegyei hittanversenyünket, mely kiemelt esemény intézményünkben.


kalk2
A hagyományoknak megfelelően a megmérettetés egyik témája iskolánk védőszentjének, Teréz anyának az élete és a munkássága volt. A játékos vetélkedő másik témáját mindig az adott év mottójához igazítjuk, ami ebben a tanévben „A szentmise a család erőforrása”. A versenykiírás szerint iskolánként négy fős csapatok jelentkezhettek a megmérettetésre. A 2023. május 19-én megrendezett versenyen öt iskola diákjai mérték össze a tudásukat. A vendégeket a megnyitó alkalmával Szarvas Péter plébános atya köszöntötte, aki személyes emlékeit is megosztotta a jelenlévőkkel, melyek Kalkuttai Szent Terézhez anya személyéhez kapcsolódtak.

kalk3

A vetélkedő két részből állt most is: egy tantermi fordulóból és egy interaktív, külső helyszíneken megvalósított fordulóból, ahová a csapatok menetlevéllel érkeztek. A diákok a játék folyamán többek között készítettek plakátot védőszentünk élettörténetének fontosabb állomásairól, a liturgikus színeket párosították az ünnepekhez selyemszalagok segítségével, a szentmise részeit csoportosították, miseénekeket ismerhettek föl zongorajáték alapján.

kalk1

A Rákóczi-vár különböző helyszínei, a Kisboldogasszony templom és az iskolánk kápolnája is helyet adott a feladatmegoldásoknak. A jó hangulatú versenyt közös ebéddel fejeztük be, majd a templomunkban hálát adtunk a közösen eltöltött szép napért. A zsűri elnöke, Jacsó Edit, a Kateketikai Konzultációs Iroda munkatársa értékelte a csapatok teljesítményét és átadta a jutalmakat minden résztvevő iskola csapattagjának.

kalk4

A 2022-2023-as tanévben a Kalkuttai Szent Teréz-vándordíjat az encsi Szent László Katolikus Általános Iskola diákjai vihették haza. Köszönjük, hogy részt vett versenyünkön a tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola, a sárospataki Szent Erzsébet Általános Iskola és a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum csapata. Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját! A jövő tanévben nagy szeretettel várjuk vissza a vándordíjat és a jelentkező csapatokat!

Szabóné Drozda Orsolya

beküldött hír



Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >

< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala