XII. Pius és a zsidók - Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök előadása Egerben

Pápai találk Szántó GY

Ternyák Csaba egri érsek meghívására érkezett Egerbe és tartott előadást Pápai Lajos nyugalmazott Győri megyéspüspök. A főpásztor XII. Pius és a zsidók címmel tartott előadást a Líceum kápolnájában. Az előadó a katolikus egyház és a Szentatya vészkorszakban végzett hősies embermentő tevékenységét mutatta be.

Pápai Buda P Szántó

Az előadás elején Buda Péter, az Egri Érseki Papnevelő Intézet rektora köszöntötte a jelenlévőket, az előadót. Pápai Lajos püspök életútjának ismertetésében elmondta: teológiai tanári, lelkipásztori tevékenysége mellett 1991-től 25 éven keresztül állt a Győri Egyházmegye élén. Számos tudományos munkája jelent meg, kutatási témái között szerepel az előadás címében - XII. Pius és a zsidók - szereplő terület, a katolikusság és a zsidóság kapcsolata.

Pápai tömeg Szántó jóóó

A rektor elmondta: ez a mű azért is fontos, mert az egyház kétezer éves története során előfordultak olyan időszakok, melyeket igyekeznek az egyház lejáratására, hiteltelenítésére használni. A XX. század egyik legfájóbb rágalma, hogy az egyház antiszemita, s passzívan viselkedett a holocaust idején. Ennek az időszaknak pápája XII. Pius.

Pápai előad S

Pápai Lajos nyugalmazott megyéspüspök kutatásai előzményeit ismertetve elmondta, korábban már jelent meg ebben a témában összegzés, több, téves és rosszindulatú monográfiára reagálva. 1958-ban történt halálakor milliós tömeg gyászolta a pápát, óriási tisztelet övezte, mivel százezreket mentett meg a pusztulástól és az üldöztetéstől.

Pápai tömeg Szántó

A világ vezetői is elismerték életmentő tevékenységét, bátorságát, el is indult a boldoggá avatási eljárás. Röviddel ezután baloldali támadások érték személyét, azt ábrázolva, hogy XII. Pius tétlenül asszisztált a borzalmakhoz. Sértett klerikusok, külföldre menekült nácik és a Szovjetunió, a kommunista blokk megbízottjai minden eszközt megragadtak, hogy életművét hamis színben tüntessék fel. Pápai Lajos pontos időrendben ismertette az eseményeket és a személyeket, akik kitartóan igyekeztek a katolikusellenesség gondolatát ébren tartani a pápa személyén keresztül.

Az izgalmas, hősies életpályát bemutató előadás teljes anyaga hamarosan elérhető lesz a Szent István Televízió Youtube csatornáján.

Bérczessy András

kép: EKKE - Szántó György

 



Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >

< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala