Ternyák Csaba egri érsek előadása a közoktatási konferencián

Ternyák Csaba egri érsek, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem nagykancellárja tartott előadást  a XXIV. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencia keretében 2022. november 9-én.

Az érsek előadásában arról szólt, az egyház kötelessége, feladata, hogy hirdesse Isten igéjét, bemutassa, megismertesse, felkínálja az értékrendjét, s a mögötte álló Jézus Krisztust. A diákok pedig – mint fogalmazott – szüleik segítségével eldönthetik, hogy elfogadják azt, vagy elraktározzák e tudást. 

– A számítógépünket, telefonunkat lecseréljük, ha úgy gondoljuk, itt az ideje, de a házunk alapját nem szoktuk. A fiatalokat is arra kell buzdítani, hogy biztos, kipróbált alapokra építkezzenek – emelte ki. – A szolidaritás azt jelenti: szeretni, képesnek lenni áldozatot hozni valakiért. Isten szolidáris az emberrel, hiszen vállalta a megszületést, a gyermek-, kamaszkort s a kínhalált. Tőle tanuljuk meg, hogy áldozatvállalás nélkül nincs valódi szolidaritás, nincs valódi szeretet. A keresztény embernek, miként a sziklamászónak, megvannak a kapaszkodói: a szentmise, a szentségek, a felebaráti szeretet. Arra kell törekednünk, hogy Krisztus békéje költözzön a  szívünkbe, ám ezért tennünk kell, le kell győzni az önzést – húzta alá, hozzátéve: az egyház a Bibliából merít erőt, inspirációt, az evangéliumi út az, amellyel segíthetünk a fiataloknak ahhoz, hogy egy szolidárisabb és békésebb világot építhessenek.

érsek úr konf 2

A tanácskozás következő napjain neves szakemberek, kutatók, projektvezetők plenáris előadásait hallgathatják meg a résztvevők, mellyel – a szervezők reményei szerint – a kollégák szakmai megerősítést, iránymutatást kapnak ahhoz, hogy továbbra is szívvel-lélekkel, céltudatosan, a kihívásoknak megfelelve oktassák-neveljék-irányítsák a felnövekvő generációt.

A szekciókban, a workshopokon és a kiállításokon a szakemberek bemutatják, hogy az elmúlt években elindult európai uniós forrásból megvalósuló projektek fejlesztései hol tartanak, milyen eredményeket hoztak, milyen tartalmi és szervezeti változásokat indukálnak. Az érdeklődők emellett ízelítőt kaphatnak az oktatásban használható/használandó technikai újdonságokról, az innovatív pedagógiai módszerekről és a jó gyakorlatokról, a következő évek kihívásairól.

Ez utóbbi témakörhöz kapcsolódott az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pedagógiai Kar dékánjának előadása. Dr. Szűts Zoltán az okoseszközök használatáról szólva azt mondta, az új tanulási környezet a felfedezésről szól, élményszerűséggel a tanteremben passzív hallgatók is aktivizálhatók. Kifejtette: az egyetem informatikai tudásközpontjának munkatársai fejlesztették a Nemzeti Köznevelési Portált, amely tartalmi és formai megújulást eredményezett a köznevelésben, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által megrendelt Katolikus Digitális Tananyagtár oktatási portált. Szólt arról is, hogy egyetemünkön fejlesztették ki  a köznevelés módszertani megújítását megvalósító Komplex Alapprogramot, amelynek nagy értéke, hogy a diákok egyéni fejlődésére fókuszál és mellyel a tanulás élményszerűvé válik. Kiemelte: ebben a digitális alapú alprogram éppoly fontos, mint a testmozgás, vagy a művészet. 

– Megfelelő célhasználattal az okoseszközök rendszeres használata révén a diákok által megszerzett kompetenciák alakítják a pedagógiai gyakorlatot – emelte ki.

 

Fotók: Szántó György

forrás: EKKE sajtó



Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >

< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala