Nemzeti Kateketikai Kongresszus Esztergomban

Kongresszus_programfuzet

Immáron 14. alkalommal került megrendezésre, a Nemzeti Kateketikai Kongresszus, „Isten Fiának hitében élek” mottóval 2024. október 16-18. között. A nagyívű rendezvénynek idén az esztergomi Szent Adalbert Központ adott otthont. A kongresszusra a határon innen és túl élő magyarság katekétái voltak hivatalosak, egyházmegyénként 10 fős delegációkban.

Kongresszus_csoportkep

A Kongresszus témája a kérügma és a kérügmatikus látásmód hitoktatásban történő megvalósulása volt.  A témakifejtés szempontjából a neves előadók alapvetésnek tekintették, hogy a katekéta személyiségének kell napról-napra a kérügmatikus létmód alapján megújulnia, hiszen csak így tudjuk hitelesen közvetíteni Krisztust a világban. Ez napi feladatot jelent, hiszen, ahogyan felidéztük Bíró püspök atya korábbi szavait: „a nemhívők Bibliája mi magunk vagyunk”

Az Igehirdetést kreatív misszióként értelmezve szükségünk van evangéliumi bölcsességre, készségre az új iránt, bátor kezdeményező képesség mellett Krisztushoz való hűségre és az imádság és a cselekvés dinamikus egységére, hiszen ahogyan Udvardy érsek úr mondta: „küldöttnek kell lennünk, nem pedig postásnak.”

Isten Fiának hitében élve katekéta létünk minden pillanatát át kell, hogy járja a „húsvéti átvonulás”. Csak így tudjuk alázattal és felelősséggel megélni, hogy valóban Isten Fia küld bennünket a világba. Csak így tudjuk a felismerésből fakadó elkötelezettséggel válaszolni erre a küldésre: „Itt vagyok, Uram, ismerek, szeretlek és követlek Téged.”

Főegyházmegyei Kateketikai Konzultációs Iroda



Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >

< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala