Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001
Adó 1%
adószám: 18578726-2-10
Befejezéshez közeledik a Miskolci Kálvária felújítása
Az ötvenes évek óta romló, és az azóta több ízben megcsonkított terület, hét állomásának újjáépítésére, a Miskolcról elszármazott Piukovics család adományaként kerül sor. Az öt fiúgyermek közül többen a családi vállalkozásban dolgoznak, egy pedig ezévben lett a Budapest-Esztergomi egyházmegye fölszentelt papja. Tervek szerint, Szent Kereszt felmagasztalásakor (szeptember 14-én, szombaton) a Kálvária kápolna búcsúünnepén, az újmisés pap 17.00 órakor mutat be szentmisét, és ekkor ismét használatba kerül a Kálvária.
Ez az esemény egyben a Miskolci ArsSacra fesztivál nyitó programja is lesz. A felújított terület megáldását egy másik időpontban tartják. Az egyes stációk 25 évre „örökbe fogadhatók.” Egy-egy család vagy imacsoport gondozása sokat segíthet a hely, és az állomások rendben tartásában.
beküldött hír
Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >
< Vissza