Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001
Adó 1%
adószám: 18578726-2-10
Cigánypasztorációs műhely
Kőtelek község közösségi háza adott otthont, az Egri Főegyházmegye cigánypasztorációs pedagógiai műhelyének november 14-én.
Koós Ede cigánypasztorációs referens beszédében hangsúlyozta, a program célja, hogy az érintett egyházi fenntartású oktatási intézmények számára olyan szakmai fórumot biztosítson, amely révén segítséget kapnak a pedagógusok az oktató-nevelői munkájukban, a katolikus egyház cigánypasztorációs célkitűzési mentén.
Emlékeztetett továbbá, az Egri Főegyházmegyében az 1990-es évek közepén indul el a cigánypasztoráció, amely két okból vált szükségessé, az egyik a demográfia, hiszen a területen nagy számban él cigány népesség, a másik pedig a misszió. A katolikus egyháznak mindenkihez küldetése van –tette hozzá, Jézus Krisztus örömhírét mindenkihez el kell juttatnia.
A program során Munkácsiné Berényi Edit tagintézményvezető, a Petrovay György Katolikus Általános Iskola Szent Gellért Tagiskolája mindennapjaival ismertette meg a hallgatóságot.
Ezt követően Lázár Péter egykori állami gondozott, cigány pedagógus mutatta be az általa fejlesztett Kedvesház-pedagógiát.
kép és szöveg: Szent István Televízió - Federics Róbert
Forrás megtekintése (eger.egyhazmegye.hu) >
< Vissza