Munkatársak

Bartók Beáta (Horváthné Bartók Beáta)

zenei szerkesztő, szerkesztő - riporter

Műsoraim

Andante, Déli muzsika, Esti ima, Gospel, Jazzmuzsika, Kívánságműsor, Népzenei Kincsestár, Nosztalgiacsokor, Szerzetesek félórája, Vasárnapi kívánságműsor

Végzettségeimet tekintve hegedű-, magánének-, szolfézs-, ének-zene, és magyartanár; valamint újságíró - szerkesztő vagyok. A Szent István Rádióban zenei szerkesztőként tevékenykedek, emellett hegedűt és magánéneket tanítok, rendszeresen fellépek szólóban az ország különböző településein mindkét minőségemben, és időnként külföldön is. Az Egri Szimfonikus Zenekarnak idén huszonegy éve már, hogy tagja vagyok. Hiszem, hogy a Jóisten által nekem adott feladat, azaz a küldetésem a zene által teljesedhet ki, ami minden nap átmossa szívemet-lelkemet, sejtjeimet; feltölt, boldoggá tesz. Ezt a boldogságot, és harmóniát próbálom továbbadni családomnak - két kislány édesanyjaként -, a körülöttem élőknek; valamint a rádión keresztül, az általam válogatott zenék segítségével Önöknek, hallgatóknak is.

"Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni." (J. L.)

Elérhetőség
  • Bartók Beáta (Horváthné Bartók Beáta) zenei szerkesztő, szerkesztő - riporter
  • Bérczessy András főszerkesztő, igazgató
  • Berecz Renáta (Liptainé Berecz Renáta) hírszerkesztő
  • Birincsik Márton zenei szerkesztő
  • Dankó Zsuzsanna szerkesztő - riporter, szerkesztőségi munkatárs
  • Domán Vivien szerkesztő-riporter
  • dr. Farkas Éva szerkesztő - riporter
  • Elek Tibor gondnok
  • Farkas Erzsébet szerkesztő-riporter, műsorvezető
  • Federics Róbert szerkesztő - operatőr
  • Fehér József technikus
  • Fekete Gábor szerkesztő - riporter, tudosító
  • Grunda János szerkesztő - riporter, tudosító
  • Hamar Dénes gazdasági vezető
  • Kakuk Lászlóné takarítónő
  • Klész Beáta (Hunyadi-Buzásné Klész Beáta) szerkesztő - műsorvezető
  • Koleszár Krisztián szerkesztő - riporter, tudosító
  • Kónya Éva szerkesztő - riporter, tudosító
  • Kovács Krisztina (Péderi-Kovács Krisztina) zenei szerkesztő
  • Kriston Tamás szerkesztő - riporter
  • Kvaszinger Jenő technikus
  • Molnár András szerkesztő - riporter
  • Nagy Tibor technikus
  • Pap Ildikó szerkesztő - riporter, műsorvezető
  • Papp Péter szerkesztő - műsorvezető
  • Paróczai Bernadett zenei szerkesztő
  • Péderi Zsolt műszaki vezető
  • Simon György szerkesztő - riporter
  • Sinkovics Andrea szerkesztő - riporter
  • Somogyi Márton technikus
  • Somosvári Eszter Anna szerkesztő-riporter
  • Szarvas István elnök
  • Tikovits Ernő szerkesztő - műsorvezető
  • Urbán Péter Marketingvezető
  • Vanyó Boglárka operatőr - vágó
  • Varga Ildikó hírszerkesztő-bemondó
  • Varga Orsolya (Varga Mária Magdolna) szerkesztő - műsorvezető
  • Vasvári Bernadett (Szecskóné Vasvári Bernadett) zenei szerkesztő

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala