Vészhelyzetben is segít a Karitász

Az Egri Főegyházmegyei Karitász központi épületébe lépve nagy sürgés-forgás látszik. Raklapokon többféle élelmiszer, liszt, cukor, tészta, olaj, a védőfelszerelésbe öltözött munkatársak pedig egy-egy szatyorral a kezükben járják a hosszú folyosó, hogy mindenből egyformán jusson a csomagokba. A szállítmányok folyamatosan jönnek.

 

Árvai Ferenc atya, a Karitász vezetője fogad bennünket, elmondja: a Katolikus Karitász legfontosabb küldetése, hogy megmutassa az embereknek, hogy az Egyház a vészhelyzetben is mellettük áll. Eddig ilyen helyzettel nem találkoztunk, de van forgatókönyv erre, azokat a protokollokat alkalmazzuk, amik kialakultak a vörösiszap-katasztrófa vagy az  árvizek idején –  teszi hozzá.

Először felmértük saját erőinket, lehetőségeinket és igyekszünk a legfontosabb teendőket ellátni, a nehéz helyzetbe kerülteket segíteni. Önkénteseink jelentős része idősebb, így ők – nagyon helyesen – otthon maradtak, de vannak sokan, akik tudják vállalni az aktív segítséget: bevásárlás, maszk varrása, korrepetálás. Az otthon maradt testvérek sem tétlenkednek, kaptak levélben buzdítást tőlem arra, hogy a Szentatya kezdeményezte imádsághoz csatlakozzanak.  Ez a háttér nekünk nagyon sokat segít – mondja a lelkipásztor. Az otthon lévők, akik a világhálón fent vannak, sokat tudnak segíteni, és a telefonos kapcsolattartás is nagyon fontos, a magány enyhítésére.

 

És a tevékenység mérlege: két és fél megye tartozik ide, 29 településre, plébániára összesen 1200 családhoz került eddig csomag, ebben a negyedévben 15 millió forint jutott a segítségnyújtásra. Nemcsak élelmiszert kaptak a rászorulók, van, akinek a rezsiköltségébe segített be a karitász, van, aki tüzifát vagy éppen gyógyszert kapott a Karitásztól.

A Katolikus Karitász többi programja sem szünetelhet a vészhelyzetben: a Zöldellő kertek kezdeményezés  keretében nemrég 1200 család jutott vetőmaghoz, így gondoskodhatnak magukról. 2012. óta működik a Karitász konyhája, naponta 50 adag kétfogásos ebéddel segítenek, most pedig megnőtt az igény. Az előírások miatt most nem az étteremben adjuk az ételt, hanem szállításra alkalmasan – árulja el Feri atya. Folyamatos a kapcsolat az Élelmiszerbankkal, zajlik az élelmiszer mentése is, átvesszük a gyorslejáratú, de még fogyasztható élelmiszer-adományokat az egyik nagyáruháztól és eljuttatjuk a családoknak. Lélekben felkészültünk arra is, hogy a munkahelyek esetleges megszűnésével több rászoruló lesz. Szerencse, hogy sok bíztatást és komoly támogatást ad ehhez az egyházmegye főpásztora, Ternyák Csaba érsek úr – teszi hozzá Árvai atya.

 

A vészhelyzet elején az időjárás elég zord volt, ekkor a hajléktalanokon tudtunk segíteni, a kórház kérésére, napokon keresztül. Azokat a fedél nélkülieket is fogadtuk, akiknek nem volt helye sehol. Az elesett testvérek ápolása érdekes kihívás volt.  Két intézményünk van, Nagyivánban az idősek otthona az egyik:  itt megbeszéltük a vezetőkkel, hogy a vészhelyzetben mi a teendő.  A RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat is működik. Kohári Szilvia a szervezet vezetője azt mondja, a szenvedélybetegek helyzete is megváltozott, a mentális betegségekkel küzdőknek is több a nehézség. Nekik most a kialakult helyzet miatt online tudnak segítséget adni. Rendszeresen keresik a klienseket, tartják a kapcsolatot, senkit sem akarnak elveszíteni.

A Karitász a Főegyházmegye támogatása mellett számít a felajánlásokra. A 1353-as adományvonal hívásával 500 forinttal lehet segíteni, az utalásokat a szervezet bankszámlaszámára (CIB bank 10700282-48854209-51100005) várják.

A Tiszatáj Agrár Zrt. 2000 adag tésztával, a TOYOTA két hónapra szállító járművel, a Hortobágyi Halgazdaság 300 kilogramm halszelettel, egy névtelen adakozó pedig 700 darabb konzervvel segített természetbeni adományként.

 

Szöveg: Bérczessy András

Kép: Federics Róbert



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala