Szobrot kapott Szent Erzsébet Erdőtelken

Szobrot állítottak Szent Erzsébet tiszteletére Erdőtelken. A helyi Karitász-ház udvarán elhelyezett alkotást november 22-én, Krisztus király vasárnapján áldotta meg az ötletgazda, dr. Lengyel Gyula plébános.

 

A lelkipásztor elmondta, két okból készült ez a szobor, a személyesebb vonás, hogy édesanyja, Erzsébet hat esztendővel ezelőtt ment el az örök hazába, akkor tett fogadalmat, hogy védőszentjének emléket állít valamilyen formában. Emellett a  négy éve működő Karitász csoportnak is lelki forrása Árpád-házi Szent Erzsébet életpéldája.

Az alkotás Kiss István egri fafaragó népi iparművész munkája. Az alap elkészítésében egy helyi cég vállalt szerepet, a rajta lévő borítás költségeit pedig az önkormányzat vállalta. Maga a szobor Lengyel Gyula plébános saját költségén készült el.

 

Egri Főegyházmegye



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala