Szarka Miklósné kapta idén a Szent Erzsébet rózsája-díjat

Szarka Miklósné, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyei Karitász sükösdi önkéntese kapta idén a Szent Erzsébet rózsája-díjat - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) csütörtökön az MTI-vel.

 

Az MKPK 1999 decemberében alapította a Szent Erzsébet rózsája-díjat az "irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére". A díj Pálffy Katalin szobrászművész alkotása, 95 milliméter átmérőjű bronzérem, amelynek előoldala rózsát ábrázol, hátoldalán pedig a következő felirat található: "Szent Erzsébet rózsája díj; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia".
Az idei kitüntetett 1942. július 8-án született Baján. A gimnáziumot Baján végezte el, majd - mivel egyetemre nem mehetett - Budapesten tanult ápolónőnek, később műtősnői szakképesítést is szerzett.
Egyházi szolgálata 1992-ben kezdődött, amikor elsőként kapcsolódott be önkéntesként az akkor megalakuló sükösdi plébániai karitászcsoportba.
Szarka Miklósnét 1998-ban nevezték ki a sükösdi karitászcsoport vezetőjének. Munkatársaival különös gonddal segítik az időseket, rendszeresen látogatják a Sükösdön működő idősotthon lakóit és gyógyászati segédeszközökkel is támogatják őket.
Az adománygyűjtés is fontos szerepet tölt be a karitászcsoport munkájában. Ausztriából évente többször érkezik segélyszállítmány, amelynek köszönhetően folyamatosan tudják támogatni a rászoruló családokat. A karitász támogatja a helyi cserkészcsapatot, valamint jó kapcsolatot ápolnak a Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportjával, akikkel kölcsönösen segítik egymást.
"Szarka Miklósné szorgos munkája, önzetlen szeretete a szolgálat iránt példaértékű mindenki számára" - olvasható a méltatásban.
A Szent Erzsébet rózsája-díjat minden évben jótékonysági gálaest keretében adják át, az este bevételével pedig egy-egy szeretetszolgálati munkát végző intézményt, közösséget támogatnak. A  gálaest idén a koronavírus-járvány miatt elmaradt, de az MKPK gyűjtést hirdet az idei kedvezményezett, az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthona javára.
Az otthon az ország egyik legnagyobb, katolikus fenntartású, fogyatékkal élőket ápoló,  gondozó intézménye. A kezdetben 80 férőhelyes Szent Erzsébet Egészségügyi Gyermekotthon az ipolytölgyesi megüresedett plébánián épült fel, és 1986 szeptemberében nyitotta meg kapuját. 1992-ben az Otthon további 40 férőhellyel bővült azzal a céllal, hogy a 18. életévüket betöltött gondozottaknak ne kelljen elhagyni megszokott környezetüket.
A ház jelenleg 150 súlyos-halmozott fogyatékossággal élő ember otthona.
Az adományokat az MKPK titkárságának 11100104-90012347-10000001-es számlaszámára várják, a közlemény rovatban feltüntetve: "adomány az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthona javára".

 

MTI

Magyar Kurír



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala