Papi lelkigyakorlatot szerveznek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében

Határon innen és túlról várják a papokat, szerzetes testvéreket és a szeminaristákat a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) első felkészítő rekollekciójára, amelyet november 8–9-én rendeznek Esztergomban.

A kétnapos rekollekció során előadást tartanak Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szentszéki szervezőbizottságának elnöke; Erdő Péter bíboros, prímás; Varga László kaposvári megyéspüspök; Keresztes Szilárd nyugalmazott görögkatolikus püspök; Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora, a NEK teológiai bizottságának elnöke; Kocsis Imre, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Újszövetségi Szentírástudományi Tanszékének vezetője és  Török Csaba, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára, püspökkari médiareferens.

A programnak az előadásokon kívül szentmise, szentségimádás, borkóstolós beszélgetés és gyónási lehetőség is a részét képezi.

A részletes program és a jelentkezési lap a NEK honlapján érhető el.

 



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala