Nagyboldogasszonyi Búcsú a Szentkút-völgyében

Augusztus 15-én, szombaton tartották a Nagyboldogasszonyi Búcsút a Szentkút-völgye Boldogasszony kápolnánál.

Jubileumi alk

alom is kötődik a búcsúhoz, hiszen 20 évvel ezelőtt a forrás megtalálásának alkalmából keresztet állítottak a szenthelyen, s kezdetét vette a Szentkút-völgye megújulása. Az alapítvány és a helyi egyházközség közös szervezésében megvalósuló egyházközségi találkozó a programnak megfelelően, a zarándokok fogadásával, majd a Szent Korona hivatalos másolatának fogadásával, a Magyar Nemzetért történő imádsággal kezdődött. Nagy öröm és dicsőség volt újra a Boldogasszony kápolnában fogadni az Ezerkilencszáz Ötvenhatos Vitézi Lovagrend Világszövetség tagjait, akik elhozták a Szent Korona másolatát, emelve az ünnep fényét. A szentmisét Varga József plébániai kormányzó, helyi plébános celebrálta, aki a három település egyházközség tagjai mellett a motoros zarándokokat is köszöntötte. A szentbeszédében hangsúlyozta a zarándoklat fontosságát, a kereszténységről tett tanúbizonyságának fontos eszközét és a Szűzanya „Igenekkel teli, példamutató életét”. A szentmisét körmenet követte, majd a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány Kuratóriumának tagjai Varga József atyát köszöntötték 5 éves helyi szolgálata alkalmából. Az ünnepi beszédet követően a plébános megáldotta a motoros zarándokokat, majd a hirtelen az ünneplőkre törő zivatar miatt bent a kápolnában tartott előadást a Mária tiszteletről, a zarándokhelyek fontosságáról és a Szűzanya, magyarok királynőjének emlékezetéről. Köszönetet mond az Alapítvány Kuratóriuma minden segítőnek a szíves szolgálatukért! Köszönik minden kedves zarándoknak a fegyelmezett és rendezett jelenlétüket, amellyel a járványügyi szabályok betartásával megvalósulhatott az ünnepi esemény!

 

Csontos Péter

Egri Főegyházmegye



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala