„Mindszenty visszatért”– Harminc éve temették újra a hercegprímást

A címben szereplő szavakat az 1956-os szabadságharc idején villamosokra írták, amikor Mindszenty bíboros kiszabadult a kommunisták fogságából. 1991-ben földi maradványainak hazatérése is a szabadság üzenetét közvetítette. Harminc éve, 1991. május 4-én helyezték örök nyugalomra Esztergomban az 1975-ben Bécsben elhunyt Mindszenty József bíboros, hercegprímás hazahozott hamvait.

 

Szent Istvánt és II. Lajos királyt háromszor, József Attilát négyszer temették el, és a kommunizmus bukását is újratemetések sora kísérte. A szentté avatás is részben egy újratemetés, melynek a kezdet kezdete óta fontos eleme a földi maradványok „oltárra emelése”. Mindszenty bíboros végakarata egészen pontosan így szólt: „Ha Mária és Szent István országa felett lehull a moszkvai pánszláv hitetlenség csillaga, vigyék testemet az esztergomi bazilikai sírboltba.” A bíboros által létrehozott Mindszenty Alapítvány volt a végrendelet végrehajtásának felelőse, és az akkori kuratórium 1990 októberében megállapította, hogy a szövegben említett feltétel, a kommunizmus bukása megvalósult.

„Esztergomi sírja legyen a világon szétszóródott magyarság lelki találkozóhelye, azoknak a vallási és nemzeti értékeknek az őrzője, amelyekért annyit fáradozott egész életében” – fogalmazott az újratemetés előestéjén, 1991. május 3-án Paskai László bíboros. Ha ránézünk arra a sok koszorúszalagra, fohászra, gyertyára, mely ma is körbeveszi a tiszteletreméltó bíboros sírját, az a jóleső érzésünk, hogy a harminc évvel ezelőtti kérés meghallgatásra talált.

 

Az idei Mindszenty-zarándoklat alkalmából visszatérhetünk a hitvalló bíboros nyughelyéhez, ahol 1991. augusztus 16-án, apostoli látogatása első állomásán Szent II. János Pál pápa is imádkozott. „Örömmel nézek rátok, Testvéreim, akik itt, Esztergomban, az ősi prímási székhelyen körém gyűltetek! Megköszönöm Isten kegyelmét, amellyel megengedte, hogy értetek és veletek együtt hálát adjak népetek központi szentélyében, amelyet joggal hívtok »magyar Sionnak«.”

További részletek a Magyarországi Mindszenty Alapítvány folyóiratának legújabb számában, ITT olvashatók.

 

Ima Isten Szolgája Mindszenty József bíboros boldoggá és szentté avatásáért

Istenünk, te Mindszenty József bíborost arra választottad ki, hogy az üldöztetés idején mindhalálig hűséges főpásztor legyen: az igazság és a szeretet tanúságtevője. Hívő néped örömére add meg, kérünk, hogy őt mielőbb Egyházunk szentjei között tisztelhessük. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

 

Erdő Péter bíboros, prímás május 8-án, szombaton délelőtt 10.30-kor engesztelő szentmisét mutat be Mindszenty József bíboros újratemetésének 30. évfordulója alkalmából Esztergomban, a prímási bazilikában. A szentmisén Varga László kaposvári megyéspüspök mond homíliát.

A szentmisét élőben közvetíti a Magyar Katolikus Rádió és a Mária Rádió.

 

Mindszenty József emlékére Rómában is hagyományos módon szentmisét mutatnak be. A tiszteletreméltó bíboros égi születésnapján, május 6-án 18 órától a Santo Stefano Rotondo-bazilikában bemutatott szertartást a Pápai Magyar Egyházi Intézet Facebook- oldalán lehet követni.

A kiállítás előestéjén, május 5-én 20 órakor a Római Magyar Akadémia Facebook-oldalán olasz felirattal közvetítik azt a koncertet, amelyet februárban a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola vegyeskara adott a #Mindszenty Életkapuk című interaktív, fiataloknak szóló kiállítás templomterében, a jezsuita Párbeszéd Házában.

 

Szerző: Kovács Gergely/Mindszenty Alapívány

Fotó: MTI/Mónos Gábor; Mindszenty Alapítvány; Lambert Attila

Magyar Kurír



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala