Megkezdődött a TISZAFIT

Kezdetét vette a TISZAFIT, azaz a Tiszafüredi Ifjúsági Találkozó a város Nagyboldogasszony plébániatemplomában, július 31-én.

 

Az öt napos rendezvényt immár negyedik alkalommal rendezik meg, helyi fiatalok. Az idei mottó: „Fiatal vagyok, Katolikus vagyok”.

Az idei fő előadó Csiszér László zenész, dalszerző. Mint kérdésünkre elmondta, a fiataloknak abban szeretne segíteni a pár nap során, hogy megéljék istengyermekségüket és minél erősebb legyen a Jézus melletti elköteleződésük.

A Tiszafüredi Ifjúsági Találkozó szombati napján, augusztus 3-án, Ternyák Csaba egri érsek mutat majd be szentmisét a résztvevők számára.

 

Szent István Televízió



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala