Megjelent a DÚR második kiadása

A magyar kormány támogatásával több ezer példányban újra kiadták a 2019 novemberében megjelent és rendkívüli népszerűségének köszönhetően szinte azonnal elfogyott katolikus gitáros énekeskönyvet.

 

Az Andrejszki Toma és Ozvald Zsuzska által szerkesztett DÚR – Dicsőség az Úrnak! Dalolj az Úrnak! elnevezésű kiadvány felelőse az angyalföldi Szent László-plébánia.

Az énekeskönyvet ezúttal is gitáros szentmise keretében adták át a híveknek augusztus 16-án, vasárnap este az újlipótvárosi Szent Margit-plébániatemplomban. A koncelebrált szertartást Monostori László plébániai kormányzó vezette. Kálmán Antal, a Béke téri Szent László-templom plébánosa mondott szentbeszédet.

A templomot megtöltő híveket Monostori László köszöntötte, örömét fejezve ki a DÚR második, javított kiadásának megjelenéséért, megköszönve mindazoknak, akik részt vettek gondozásában.

A szentmise végén Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében emlékeztetett: a kormány 3,5 millió forinttal támogatta a katolikus gitáros kottagyűjtemény második kiadását. A kabinet örömmel támogatja az ehhez hasonló közösség- és értékteremtő kezdeményezéseket. Az evangelizáló zenét játszó fiatalok szolgálatukkal értékteremtő és -őrző közösséget hoznak létre. Az első kiadás iránt hatalmas volt az érdeklődés, hetek alatt szétkapkodták. A mostani, második kiadás négyezer példányban jelent meg, és nemcsak Budapesten, hanem vidéken és szerte a Kárpát-medencében is terjeszteni fogják.

 

Magyar Kurír



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala