Meggyújtották a harmadik gyertyát az adventi koszorún

Az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola diákjainak közreműködésével gyúlt fel a harmadik adventi fény az Érseki Palota udvarán, december 14-én.

 

Czibere Zsolt plébániai kormányzó beszédében hangsúlyozta: a harmadik gyertya fénye örvendezésre és örömre hív. Egyre inkább érezzük annak a közelségét, amire készülünk – fogalmazott.

A gyertyagyújtás után a palota épületében folytatódott a program, ahol az egyházmegyei betlehemkészítő pályázat munkáit áldották meg, valamint díjazták a legjobb alkotásokat.  A másodízben meghirdetett versenyt ezúttal Komlósi Orsolya 8. a osztályos tanuló,  a miskolci Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola tanulója nyerte. A második helyen Rádi Jázmin 5. osztályos apci diák végzett, míg a harmadik helyezést Czeincz Máté 2. b osztályos füzesabonyi tanuló tudhatja magáénak.

A betlehemes tárlat 2020. február 2-ig tekinthető meg az egri Érseki Palotában.

 

Egri Főegyházmegye

Szent István Televízió



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala