Már csak egy év – Elindították a NEK visszaszámláló óráját

A budapesti Szent István-bazilika előtt szeptember 13-án megtartott ünnepi rendezvényen Erdő Péter bíboros, prímás, Michael August Blume apostoli nuncius, Mohos Gábor püspök, a kongresszust előkészítő titkárság vezetője és Snell György püspök, a bazilika plébánosa indította el azt a visszaszámláló órát, ami jelzi, hány nap van még hátra az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kezdetéig.

A visszaszámlálást indító ünnepség a Szent István-bazilika harangjainak megszólalásával kezdődött, majd bevonult az a hetven országzászló, melyek a világegyház nemzetköziségét szimbolizálták.

 

Michael August Blume pápai nuncius köszöntőjében felidézte az 1938-as kongresszust, melyen Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz pápa is részt vett, mint pápai legátus. Ezen a rendezvényen ott volt Mindszenty József zalaegerszegi plébános is, aki a tragikus évek során az Eucharisztiába vetett hitéről is tanúságot tett. Bár nem ismerjük a jövőt, azt tudjuk, Urunk Jézus Krisztus megígérte, hogy mindig velünk marad. Az Eucharisztia különleges szentsége az Ő örökkévaló, hűséges jelenlétének. Az apostoli nuncius közös elmélkedésre hívott mindenkit. Arra buzdított, hogy együtt gondolkodjunk az eucharisztikus kongresszus küldetéséről. „Magyarországnak szerepe, feladata van Európa újraevangelizálásában. Tanúságot kell tennünk a keresztény szeretet és az Eucharisztia bensőséges kapcsolatáról” – zárta köszöntőjét Michael August Blume.

Mohos Gábor püspök, a NEK Titkárság vezetője felszólalásában arra emlékeztetett, hogy az eucharisztikus kongresszus egy olyan ünnepsorozat lesz, melyen tulajdonképpen magát a életet ünnepeljük, azt az életet, melyet Istentől kaptunk. Ezen az ünnepen azt a Jézust is ünnepeljük, aki megújítja életünket, és aki az Eucharisztiában táplálja ezt a megújulást.

 

Erdő Péter bíboros köszöntőjében azt emelte ki, hogy a kongresszus szót ebben az esetben eredeti, összejövetel értelmében kell felfognunk. Az eucharisztikus kongresszuson sokan összejövünk azért, hogy „kifejezzük hitünket, örömünket és szeretetünket”. Jézus Krisztus azt mondta, hogy aki „megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van” (Mt 10,32). Az Oltáriszentségben Isten különleges közösséget vállalt az emberrel. Ez azt is jelenti, hogy nem vagyunk kidobva a létbe, Istennek szándéka és terve van velünk. Ez a kongresszus nemzetközi lesz, ezt jelképezik a két oldalon felsorakozott zászlók. Az eucharisztikus kongresszus mottója: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). Ez annak a zsoltárnak a végén található, mely arra utal, hogy minden nép testvére a másiknak. Mi, magyarok is mutassuk meg a saját értékeinket és készüljünk az eucharisztikus kongresszusra imádsággal, önkéntes munkával, és természetesen szentségimádással is. „Adja Isten, hogy mindannyiunk számára megerősödés, öröm és tanúságtétel forrása legyen ez az esztendő és maga az eucharisztikus kongresszus is” – kívánta végül Erdő Péter.

Ezt követően a bíboros, Michael August Blume, Mohos Gábor, valamint Snell György leleplezte azt a visszaszámláló emlékpontot, mely mutatja, mennyi idő van még hátra az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kezdetéig.

 

Az ünnepségen közreműködött Süveges Gergő műsorvezető; a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola énekkara, Sapszon Ferenc karnagy vezetésével; valamint a Debreceni Hajdú Néptánc Együttes Tiszai Zsuzsa vezetésével. Az együttes magyarországi és Kárpát-medencei táncokat adott elő. Gyerekfellépőik közül többen a 2020. szeptember 13-i nyitó szentmisén, a Puskás Ferenc Stadionban lesznek elsőáldozók.

Ezen a napon a regisztráció is elkezdődött a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

 

Magyar Kurír

fotó: iec2020.hu



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala