Kozma Imre: 2018 az újjászületés éve volt Magyarországon

2018 az újjászületés éve volt Magyarországon - jelentette ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnök az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

 

Kozma Imre azt mondta: Magyarország az élet szolgálata mellett döntött, felidézve, hogy 2018 a családok éve volt.
Olyan új világrend van kialakulóban, amelynek egyetlen akadálya a keresztény gondolkodás, pedig a keresztény értékrend a béke záloga is - fogalmazott.
Kozma Imre szerint ha 2019-ben "csodát szeretnénk", akkor ezt az értékrendet kell megőrizni, mert ez a jövő. Az új évnek a helytállásról, az értékek megőrzéséről kell szólnia, és arról, hogy az újjászületet életet megóvjuk - jelentette ki.

 

MTI

 



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala