Kiállítás nyílt Czapik Gyula érsekről Egerben

Czapik Gyula egri érseki kinevezésének 75. évfordulója tiszteletére kiállítás nyílt a néhai főpásztor életét bemutató emlékekből az Érseki Palota Látogatóközpontban.

Ternyák Csaba egri érsek köszöntőjében elmondta: az elmúlt időszakban több elődje életéről nyílt tárlat, szólt konferencia, bemutatva a főpásztorok személyes életét és munkásságát. Ez nem azt jelenti, hogy öncélúan a múltba révedünk, hanem ezáltal ismerünk meg egy-egy életpályát és saját gyökereinket erősítjük, ezzel is a jövőt szolgálva. Ternyák érsek felidézte az elmúlt héten tartott rendezvényt, melyen Szmrecsányi Lajos egri érsek tevékenységét konferencia keretében ismerhette meg a közönség. Ezúttal az ő utóda, Czapik Gyula munkásságát tárja elénk a kiállítás. Ternyák Csaba rámutatott: nehéz korszakban vezette az egyházmegyét, a háború közepén foglalta el a főpapi széket, s meg kellett élnie a kommunista rezsim alatt az egyház elnyomását. Bátorságáról ad tanúbizonyságot az egri főszékesegyház két freskója, melyet megrendelésére Takács István készített. A kupolák festményein a Jelenések Könyve látható, illetve egy jelenet, melyen zarándokokat vezet Czapik Gyula érsek Rómába, kifejezve ezzel a Szentszék iránti hűséget. Abban a korban a politika szándéka az volt, hogy a magyar egyházat elszakítsák gyökereitől, erre reagált a főpásztor által megrendelt freskó. Tisztelettel kell ezért adóznunk a tudós főpap emlékének, s imádkoznunk kell érte – zárta köszöntőjét Ternyák érsek.

A megnyitón Balogh Ferenc, az egri Főegyházmegyei Könyvtár igazgatója, a kiállítás kurátora a tárlat előzményeiről szólt. Mint mondta, régi fényképfelvételek között kutatva jött a főpásztor ötlete, hogy e ritkaságokat és a személyes relikviákat a nagyközönség elé kellene tárni.

Számos felvételt Hevesi Sándor, egri főmérnök készített, aki amatőr filmesként és fotósként a város életének eseményeit rendre megörökítette. Erős szálak kötötték az egyházhoz, az egyházmegyéhez. A Dobó István Vármúzeum által őrzött különleges színes diaképek mellett a fortepan.hu archívuma, a Főegyházmegyei Levéltár, a Főegyházmegyei Könyvtár és az Érseki Palota Kulturális, Turisztikai és Látogatóközpont gyűjteménye is szolgált anyaggal, így ált össze a tárlat, mely a főpásztor írói munkásságának lenyomatait is bemutatja. A Czapik 75 című időszaki kiállítás június 30-ig látható az Érseki Palota Látogatóközpontban.

 

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala