Istentisztelettel kezdődött meg a házasság hete országos programsorozata Debrecenben

A házasság hete országos programsorozata istentisztelettel kezdődött február 12-én délelőtt a debreceni református nagytemplomban.

 

Fekete Károly tiszántúli református püspök igehirdetésében utalt arra, hogy húsz évvel ezelőtt Angliából indult útjára a kezdeményezés, amely a házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet.

Magyarországon tíz éve rendezik meg a házasság hetét, amelynek központi programja nem véletlenül kezdődik istentisztelettel, ugyanis „a házasság Isten teremtési rendjéhez tartozik” – mondta a püspök.

Fekete Károly püspök igehirdetésében beszélt a keresés és az egymásra találás öröméről, a kapcsolatok ápolásának fontosságáról, majd leszögezte: „a mi kultúránkban a szerelemre épül a házasság”.

Ugyanakkor figyelmeztetett: a rendszerváltás utáni időszakban újra megfigyelhető egy olyan törekvés, amit nagyszüleinktől úgy ismertünk, „föld a földdel, ház a házzal, szegénység a szegénységgel házasodik”.

„Újra meg vagyunk fertőzve valamitől”, a szerelem mellé odakerül a házassági szerződés a vagyonról, pedig tudni kell: „akit lelkemből szeretek, az lelkesít igazán” – hirdette a szószékről a püspök, megjegyezve, a feladat nem kisebb, mint „megtalálni, akit lelkemből szeretek, és nem engedek el”.

„A szerelem küzdelem a másik eléréséért, (...) megtalálni, majd megtartani azt, akit lelkemből, igaz szívemből szeretek” – mondta.

A tiszántúli református püspök végezetül a házasság hetében megfontolásra ajánlotta: „ahogy az Egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjünk mi, asszonyok és férfiak egymásnak is”.

A nyitó istentisztelet résztvevőit köszöntötte a nagytemplomban a rendezvénysorozat házaspár arca, Madarász Isti filmrendező és felesége, Kerekes Monika, illetve Tóth János, a házasság hetének programjait koordináló Kézfogás Református Lelkigondozói Szolgálat vezető lelkésze.

Tóth János rámutatott: Magyarországon közel 900 ezer 20–39 év közötti fiatal él a szüleivel, többségében fiúk, akik közül egyre többen nem is terveznek a későbbiekben sem házasságot kötni. Egyre inkább teret hódít az a vélemény és félelem, hogy a szerelem csalódással jár, a házasság válással fog végződni, éppen ezért a fiatalok nem is törekednek arra, hogy életre szólóan elkötelezzék magukat társuk mellett.

Ennek a folyamatnak szeretne megálljt parancsolni a Kézfogás Református Lelkigondozói Szolgálat, amely a házasság hetének programjait szervezi és koordinálja.

Céljuk megmutatni, hogy a házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül – emelte ki a lelkész.

A rendezvény kapcsán Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója, a házasság hete mozgalom országos koordinátora korábbi nyilatkozatában rámutatott: az első tíz év a mennyiségi növekedés ideje volt, az elkövetkező tíz év pedig a várakozások szerint a minőségi növekedésé lesz. A kutatások szerint a legfőbb válóokok között az első helyen a kapcsolat kiüresedése szerepel, ezért óriási a jelentősége, hogy minél korábban elkezdődhessen a családi életre nevelés; a fiatalok elsajátítsák a kapcsolatok tudatos gondozásához szükséges készségeket.

A házasság hete február 19-én, vasárnap az este 18 órakor kezdődő szentmisével zárul, amelyet Bíró László családreferens püspök mutat be a Budapest Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánián.

 

MTI

 



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala