Gyöngyösre érkezett a Missziós Kereszt

Tavaly várták, a vírus miatt azonban csak most érkezett meg Gyöngyösre a Missziós Kereszt, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma.

 

A Szent Bertalan-templomban június 25-ig látható kereszten ősi magyar minták, keresztény motívumok, magyar szentek ereklyéi láthatók.

Ezen a héten zajlik a Bertalan tábor, így 100 gyöngyösi gyermek láthatja és tanulhat róla.

 

Ozsvári Csaba ötvösművész alkotása, a Missziós Kereszt, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma.

Az Esztergomi Bazilikában álló tölgyfa kereszt 2007-ben készült, három méter húsz centi magas, bronz borításokkal díszített. A keresztet a 2007-es Budapesti Városmisszió alkalmával állították fel először, majd az Esztergomi Bazilika északi kereszthajójában nyert végleges elhelyezést. Növényi ornamentikája a magyar honfoglalás kori ötvösség motívumait idézi.

Díszítőelemei alapján historizáló mű; leveles-indás mintázatában az ősi magyar életfamotívum jelenik meg, a páva szimbólum megjelenítésével pedig ókeresztény stílusjegyeket is visel. De a kereszt nemcsak egy – a történelmi múltunk stílusvilágát magán hordozó – egyedi ötvösmunka, hanem ereklyetartó is.

Középpontjában, ezüst tokban Szent Kereszt-ereklye van elhelyezvemelyet a leveles díszek fordulataiban magyar, illetve magyar vonatkozású szentek és boldogok ereklyéi vesznek körbe: Szent István király – Szent Imre herceg – Boldog Gizella királyné – Szent Gellért püspök – Szent Adalbert püspök – Szent László király – Árpád-házi Szent Margit – Árpád-házi Szent Erzsébet – Árpád-házi Szent Hedvig – Árpád-házi  Szent Kinga – Szent Márton püspök – Zoborhegyi Szent Zoerard-András – Zoborhegyi Szent Benedek – a Kassai vértanúk – Becket Szent Tamás érsek  – Boldog XI. Ince pápa – Boldog IV. Károly király – Boldog Alojzije Stepinac érsek – Boldog herceg Batthyány-Strattmann László – Boldog Meszlényi Zoltán püspök – Boldog Apor Vilmos püspök – Boldog Gojdics Pál Péter püspök – a Drinai Vértanúk – Boldog Scheffler János püspök – Boldog Romzsa Tódor püspök – Boldog Hopkó Bazil püspök – Boldog Anton Durcovici püspök – Boldog Iuliu Hossu püspök – Boldog Vasile Aftenie püspök – Boldog Ioan Bălan püspök – Boldog Brenner János – Boldog Salkaházi Sára – Boldog Kolesár Anna – Boldog Vladimir Ghika  

Ferenc pápa Rómában a magyar püspökök "ad limina apostolorum" látogatása alkalmával 2017 novemberében áldotta meg a 2021. szeptember 5-12. között Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Missziós keresztjét.

 

 

Egri Főegyházmegye

Gyöngyösi TV



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala