Ferenc pápa június 1-jén tart Csíksomlyón szabadtéri szentmisét

Június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa - közölte az MTI-vel Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense.

 

Elmondta: a pápalátogatást a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő, így a mise szabadtéren lesz a csíksomlyói hegynyeregben, ahol a pünkösdi búcsú szentmiséjét is szokták tartani.
Rámutatott: mivel a pünkösdi búcsú az idén egy héttel későbbre, június 8-ára esik, magánbeszélgetésekben felmerült a két esemény összevonásának lehetősége. Leszögezte: erről azonban még nem született döntés, amelynek meghozatalában Jakubinyi György érsek és a csíksomlyói ferencesek illetékesek.
Hozzátette: nagy örömmel fogadták a pápa látogatásának hírét a főegyházmegyében, amelynek ezeréves történelme során ez lesz az első pápalátogatás.
Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke nagy kihívásnak nevezte a pápalátogatás megszervezését, hiszen várhatóan több százezer embert kell fogadniuk, ezért már most elkezdik a készülődést. Az önkormányzati vezető a magyar és a román diplomácia sikereként értékelte, hogy a pápa nem csak "villámlátogatásra" érkezik, hanem három napot tölt Romániában.
A román elnöki hivatal és a Vatikán pénteken jelentette be, hogy Ferenc pápa május 31. és június 2. között Romániába látogat. A katolikus egyházfő Bukarest mellett Jászvásárra (Iasi), a romániai görögkatolikusok szellemi központjának számító Balázsfalvára, valamint a csíksomlyói Mária-kegyhelyre is elmegy.

 

MTI

 

fotó:magyarno.com



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala