Ferenc pápa a járvány sújtotta emberiségért imádkozott

Irgalmasságot kért az emberiségnek, támaszt a betegeknek, valamint az őket ápolóknak Ferenc pápa azzal a Miatyánk imádsággal, melyet szerdán délben mondott el a Vatikánban egyenes nemzetközi közvetítésben.

 

A Szentatya a pápai lakosztály úgynevezett könyvtárszobájából jelentkezett be. Ferenc pápa állva mondott rövid beszédet, majd latinul elimádkozta a Miatyánkot.
A pápa korábban jelentette be, hogy a világ keresztény közösségeinek vezetőit és hívőit közös imára szólítja az új koronavírus okozta betegség, a Covid-19 miatt kialakult járványhelyzet miatt.
Ferenc pápa elmondta, a Miatyánk imádsággal irgalmasságért könyörög az emberiség számára, melyet a koronavírus-járvány kemény próbára tesz.
"Együtt imádkozunk, minden egyház és közösség kereszténye, kortól, nyelvtől és nemzettől függetlenül" - jelentette ki a pápa.
Hozzátette, az imádság a betegekért és családjaikért szól, az őket segítő egészségügyi dolgozóknak, a hatóságoknak, a rendfenntartó hatóságoknak és az önkénteseknek, valamint a közösségeket szolgálóknak.
Miután Ferenc pápa elimádkozta a Miatyánkot, Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikáni helynöke a teljesen üres Szent Péter-bazilika főoltáránál mondta el az Úrangyala imádságot.

 

Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatás végén megismételte felhívását, hogy a médián keresztül minden keresztény csatlakozzon péntek este 6-kor a Szent Péter-bazilika előtt vezetett imájához.

 

Az imát a Duna Televízió, a Bonum Televízió, a Magyar Katolikus Rádió és a Szent István Rádió élőben közvetíti - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében.
"Isten igéjének meghallgatása és a szentségimádás után Ferenc pápa Urbi et Orbi áldást ad, melyhez teljes búcsú kapcsolódik" - írták.

 

MTI

Vatican Media

 



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala