Erdő Péter bemutatta Rómában a magyarországi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programját

A Puskás Stadionban kezdődik és a Hősök terén bemutatott mise zárja a Magyarországon 2020-ban rendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK), amelynek programját, a vatikáni bemutatással egy időben, hétfőn Erdő Péter bíboros az MTI-nek is részletezte.

 

A prímás, esztergom-budapesti érsek elmondta, nemzetközi szokás szerint a NEK eseményei már a kongresszus előtti héten elkezdődnek: az esztergomi Szent Adalbert-központban teológiai konferencia vezeti be a nemzetközi találkozót. Ezen kívül szociális akciókkal készülnek a rászorulók segítésére: Budapesten is "vendégségre" várják őket közös asztalnál fogyasztott meleg étellel. A kezdeményezéshez más magyar városok csatlakozását is várják. Erdő Péter megjegyezte, hogy a NEK egyhetes programjában "minden napnak és minden órának megvan a tartalma". Az eucharisztikus kongresszus két vezető témája a szolidaritás és a népek közötti barátság lesz.  A "NEK nem politikai esemény, de társadalmi üzenete mindenképpen lesz" - jelentette ki Erdő Péter. A 2020. szeptember 13. és 20. közt zajló NEK ünnepélyes nyitómiséjét szeptember 13-án délután, a Puskás Ferenc Stadionban mutatják be tömeges elsőáldozással. Erre Magyarországról és a környező országokból elsősorban alsó tagozatos gyerekeket várnak, szüleikkel és plébániájuk képviselőivel együtt. Az elsőáldozók több méretben előre elkészített ruháit csökkentett munkaképességűek varrják. A bíboros kiemelte, hogy a NEK minden egyes rendezvényének megszervezéséhez külön dossziét állítanak össze a részletkérdések kidolgozásával, a buszok bérlésétől a szállásig, a biztonságtól az egészségügyi ellátásig, a misék szükséges kellékeitől a hangosításig és a többnyelvű tolmácsolásig. A kerekesszékes és beteg résztvevők számára az eseményeken könnyített hozzáférést biztosítanak.  Szeptember 14-18. között a NEK fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz: minden nap közös imával és elmélkedéssel kezdődik, amelyet magyar vagy külföldi püspök vagy bíboros vezet. Ezt tanúságtétel követi egyházi és világi személyekkel Ukrajnától a Közel-Keleten át Ázsiáig, például a hittel való kapcsolatról, egyházüldözésről. Majd egyórás katekézis következik a hit egyes témáiról, ezután pedig szentmise. Délutánonként munkacsoportokban folytatódik a beszélgetés - az előadók között Böjte Csaba atya is szerepel. Az esténkénti szabadidőben a NEK résztvevőinek Budapest és Magyarország megismerésére nyújtanak lehetőséget. Szeptember 14-én a Csík Zenekar lép fel a MÜPA-ban, 15-én a NEK résztvevői különvonattal - a tervek szerint az 1938-as magyarországi Eucharisztikus Kongresszus addigra helyreállított díszvonatával -, az oltáriszentség kíséretében, az esztergomi bazilikába utaznak imádságra. Itt a czestochowai pálosok jubileumi imát tartanak Boldog Özséb születésének évfordulóján. Dorogon a város koncerttel várja a NEK-résztvevőket. Szeptember 16-án mintegy tíz budapesti plébánián mutatnak be miséket más programokkal.  Elkészült, a budapesti Zeneakadémia tanárainak segítségével, a NEK-en bemutatandó lovári nyelvű mise zenei kísérete, angol és magyar részekkel is kiegészítve. Keleti liturgia helyszíne lesz a Szent István-bazilika a keleti katolikus egyházak papjainak koncelebrálásával: "fontos, hogy a vendégek lássák, hogy Magyarországon az egyház két tüdővel lélegzik, vagyis olyan területen vagyunk, ahol közel van a keleti kereszténység hagyománya is" - jegyezte meg Erdő Péter. Kiállítás mutatja be a Műcsarnokban az egyház karitatív tevékenységét, a NEK kulturális kínálatában szerepel a 100 tagú Cigányzenekar és a Moszkvai Patriarchátus zenekarának fellépése, szeptember 17-én a Szent István-bazilika előtti téren az egyházi közösségek és mozgalmak imádkoznak. Szeptember 18-án este a Papp László Arénában Ákos-koncertre várják a résztvevőket, majd az éjszaka imádsággal, énekkel, tanúvallomásokkal folytatódik. Szeptember 19-én a NEK keretében a Cursillo mozgalom világtalálkozója zajlik, délután pedig a NEK nagymiséjét mutatják be a Kossuth téren, amelyen a tervek szerint a Szent Jobbot és a Szent Koronát is kiállítják. A mise után gyertyás körmenet indul a Hősök terére. Szeptember 20-án a Hősök terén mutatják be a NEK zárómiséjét is, amelyet szokás szerint pápai legátus celebrál, vagyis a Ferenc pápa kijelölte személy. "Meghívtuk magát Ferenc pápát is, és eddig nem mondott nemet"- mondta Erdő Péter. A bíboros hozzátette, hogy a NEK magyarországi programjában akár változás is történhet: ha az április 11-én a Vatikánban ülésező orvosbizottság esetleg pozitív véleményt ad, akkor a Vatikán utat nyithat Mindszenty bíboros boldoggá avatása előtt. A NEK magyarországi szervezésében máris több százan vesznek részt: a NEK 40 fős főtitkársága mellett minden egyházmegyében dolgozik NEK-felelős és más szervezők, valamint önkéntesek, akiknek eddig már 200 megbízólevelet adtak át. A véglegesített program és az ehhez kötött regisztrációs oldal ősszel jelenik meg a NEK magyarországi honlapján, amely a NEK-re érkezők számára teremtett szálláslehetőségeket is feltünteti majd. A regisztráció nem minden programra ingyenes, de a fiatalok kedvezményben részesülnek, a résztvevőknek Budapest-kártyát biztosítanak. Több száz újságírót is várnak, akiknek külön sajtótermet állítanak fel.

 

MTI

 

 

MTI



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala