Cigánypasztorációs kézikönyv jelent meg

A közelmúltban jelent meg a Boldog Ceferino Intézet gondozásában a "Szolgáljatok az Úrnak örömmel!" cigánypasztorációs kézikönyv.

 

A Szalézi Családhoz több szálon kapcsolódik a téma: egyrészt a kazincbarcikai hátrányos helyzetű fiatalok között végzett szolgálatok által, másrészt az egyik fejezet szerzője Andrásfalvy János szalézi atya, Bángi-Magyar Anna szalézi munkatárs pedig szerkesztőként működött közre.

Az Intézet régóta készült egy, a cigánypasztorációban elkötelezett munkatársaknak szóló könyv kiadására. Erre most a Cigánypasztoráció a Kárpát-medencében – Egyházi és civil szakemberek szociális érzékenységének növelése című projekt keretében nyílt lehetőség. A projektben a Szombathelyi Egyházmegyei Karitásszal mint konzorciumi partnerrel együtt valósítják meg a tapasztalatcserére és tudásmegosztásra lehetőséget teremtő találkozásokat, amelyeken a Gyulafehérvári Caritas, Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye és Kassai Főegyházmegye munkatársai is részt vesznek.

A „Szolgáljatok az Úrnak örömmel!” című kézikönyv célja, hogy egyaránt segítse a szolgálatot épp elkezdők munkáját, és támogassa azokat is, akik már hosszabb ideje cigány testvéreink között dolgoznak.

Hiánypótló, úttörő jellegű kiadványt állítottunk össze, amely segítséget ad a terepen szolgáló hitoktatóknak, papoknak, pedagógusoknak, szociális szakembereknek. Szól roma identitásról és kultúráról, oktatásról, szentségi életről, munkahelyteremtésről, együttműködésről, evangelizációról, missziós lelkületről, de a karitatív segítségnyújtás útjairól is. Fontosnak tartottuk a segítők támogatásáról szóló fejezetek megjelenését is. A cigánypasztoráció sokszínűségét jelzi a kötet szerzőinek sokfélesége is: többek között szerzetesek, papok, szociális szakemberek, pedagógusok, lelkipásztori munkatársak járultak hozzá a kiadványhoz írásukkal.

De legfőbb üzenete a könyvnek, hogy nem a pillanatnyi ínség enyhítése a feladatunk, hanem az hogy Krisztus közösségébe kapcsoljuk testvéreinket, és az egyházban cigány és nem cigány testvérek együtt élhessük meg: „Ő alkotott minket, az övéi vagyunk. Az ő népe vagyunk, és nyáj az ő legelőjén.”

A kötetet, amelyhez a Boldog Ceferino Intézetben lehet hozzájutni, november 11-én mutatták be a kazincbarcikai Don Bosco Kollégiumban.

 

Bángi-Magyar Anna/Szaléziak.HU

kép:Szent István Televízió



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala