Regőczi István atyáról nevezi el új alapítványát Áder János

Alapítványt hoz létre Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. Ezt maga a köztársasági elnök jelentette be a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában április 18-án.

 

Áder János elmondta, a koronavírus-járvány első és második hulláma alatt nem nagyon lehetett olyan híreket hallani, mint most, a harmadik hullám idején: fiatalok, kisgyermeket nevelő szülők halnak meg és gyermekek maradnak árván.

„Hetek óta azon gondolkodtunk a feleségemmel, hogyan lehetne ezen a helyzeten segíteni. Kíváncsi voltam, hogy hány családot és hány gyermeket érinthetett ez a járvány: több mint hatszáz gyermekről van szó, és több mint négyszáz családról” – hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök.

Hozzátette, az érintett gyerekeket legalább a nagykorúvá válásukig vagy addig, amíg szakmát, esetleg diplomát szereznek, segíteni kell anyagilag.

Az alapítványról azt közölte, a jogi előkészítő munkálatok befejeződtek, elkészült már az alapító okirat; „jogi értelemben” az alapító Áder János, a felesége pedig a kuratórium tagja, valamint felkérte Bagdi Emőke klinikai szakpszichológust és Ürge-Vorsatz Diána fizikust is, akik igent mondtak.

 

Hozzátette, az alapítványt még nem jegyezték be – jövő héten indul a bírósági eljárás –, így egyelőre adományt nem fogadhatnak. Az alapítvány ötmillió forintból indul, ami a köztársasági elnök szerint a „saját megtakarításuk”. Ugyanakkor Áder János abban bízik, hogy ismerősei köréből, akár még szélesebb körből is érkeznek majd támogatások.

Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok, a polgármesterek és a jegyzők segítsége nélkül ezt a programot nem lehet sikerre vinni, hiszen ők ismerik az érintett családokat, és azt is, hogy pontosan milyen anyagi támogatásra van szükség.

Áder János elmondta azt is, sokat gondolkodtak az alapítvány nevén, végül Regőczi István neve mellett döntöttek, mert a katolikus pap egész életében, már a második világháborút megelőzően is, árva gyerekekről gondoskodott.

*

Regőczi István, vagy ahogyan tisztelői nevezték, Isten vándora 1915. október 5-én született egyszerű molnárcsaládban. Teológiai tanulmányait a belgiumi Bruges-ben végezte. 1943. március 28-án szentelték pappá. 1945-ben visszatért Magyarországra.

 

Mindszenty bíboros levele Regőczinek

Máriaremetén volt hittanár és káplán; majd a Váci Egyházmegye szolgálatában Vácott megalapította a Sasfiókák elnevezésű gyermekotthont több mint 300 hadiárva számára. Mint minden egyházi egyesületet és intézményt, a kommunista hatalom 1949-ben államosította és feloszlatta az árvaházat is. Regőczi atyát Kistarcsára internálták. 1953-as szabadulása után Máriabesnyőre került, ahol lelkipásztori szolgálata mellett újból gyermekotthont létesített, illegálisan. 1957-ben újból letartóztatták. A szabadulása után írt könyvei miatt – Az én sasfiókáim, Sasfiókák viharban, Mi nem hallgathatunk – illegális sajtótevékenység címén 1969-ben mint politikai foglyot 23 hónap szigorú fegyházra ítélték. Összesen hat évet ült a kommunisták börtönében.

 

A kisváci Regőczi-kápolna, mellette volt az árvaház

Büntetése letöltése után Pestszentlőrincen kisegítő lelkészként szolgált, majd a XII. kerületben hozzáfogott a romos Boldogasszony-kápolna felújításához, amelynek már lebontását fontolgatták. A kápolna mellett létrehozta a Táborhegy zarándokházat, s a helyet a magyarság engesztelő központjává tette. A kegyhely egy idő után szűkösnek bizonyult, így jóval nagyobb kőkápolnát építettek, melyet 1991-ben szentelt fel Katona István váci segédpüspök. A Kútvölgyi kápolna ma is a szentségimádás, az engesztelés, a hálaadás és az imádság helye.

 

Regőczi István 1992-től, amikor Vác díszpolgárává választották, tíz éven keresztül szolgált lelkipásztorként a városban – nem messze a fegyháztól, amelyben évtizedek óta végzett börtönmissziót.

Munkásságáért Magyar Örökség díjjal és Parma fidei – A hit pajzsa díjjal tüntették ki. 

2013. február 28-án, életének 98. évében hunyt el.

A Kútvölgyi kápolna előtt újonnan kialakított teret 2019-ben nevezte el a Fővárosi Közgyűlés Regőczi István térnek.

 

Forrás: MTI

Fotó: Héray András, a Kútvölgyi kápolna igazgatója

Magyar Kurír

 



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala