Átvették diplomájukat az Egri Hittudományi Főiskola végzősei

Szentmisével kezdődött június 23-án az Egri Hittudományi Főiskola diplomaosztó ünnepsége.

 

Ternyák Csaba egri érsek szentbeszédében elmondta: az Ószövetség az Isten üzenetét közvetíti, torz képet kapnánk a Teremtő szándékáról, ha kizárólag az Újszövetséget olvasnánk. A választott nép életén keresztül jeleníti meg az üdvösség történetét, Isten emberkeresését. Ez megmutatkozik a sokszor kegyetlennek tűnő eseményekben is – utalt a napi olvasmányra, melyben Júda országának nemzetségfői elfordulnak az Istentől, s véres események követik mindezt. Fontos, hogy beszéljünk az emberiség tapasztalatáról, az előttünk járó nemzedékek Istenképéről. Az Ószövetség elsősorban az igazságosság oldaláról közelítette meg az Istennel való kapcsolatot, az ebből következő bosszúállással együtt. Ez a szemlélet még sokszor a mai keresztények között is jelen van valamilyen formán.

Amikor távol járunk Istentől, vagy küzdünk vele, meg kell tapasztalnunk igazságosságát, azt, hogy a rossz büntetést érdemel, a jó pedig jutalmat. Isten szeretete, jósága és gondviselése kiolvasható az Ószövetségből, azonban az Újszövetség üzenete teszi teljesen világossá számunkra, Jézus Krisztusban tárulkozott fel Isten igazán előttünk. A napi evangélium a hegyi beszéddel jól kifejezi ezt,  Jézus az Atya olyan tulajdonságaira mutatott rá, mely szívünket bátorsággal és vígasszal tölti el.

A hitoktatókhoz fordulva kiemelte: fel kell villantanunk, rá kell világítanunk a ránkbízottak előtt, hogy Isten jó hozzánk és szeret bennünket. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk az irgalmasság mellett jelenlévő igazságosságot. E két tulajdonság közötti feszültséget Jézus Krisztussal oldotta fel Isten. Ha az ember ebbe a csodába belegondol, végtelen hála tölti el szívét. Ezért fontos, hogy mi papok és hitoktatók meg tudjuk mutatni másoknak Istent. A mai ember is keresi Istent, csak sokszor más úton, akár tévúton. Istent bálványokkal pótolja sokszor az ember, vannak a mi életünkben is bálványok, melyeket ki kell szórnunk, Isten embereinek feladata, hogy felnyissák erre mindenki szemét. Isten titkos tervében meghív mindenkit a megtérésre, az új életre, hiszen Isten igéje lámpás, mely utat mutat, amennyiben olvassuk, forgatjuk a Szentírást. Egyre jobban megismerhetjük őt és ez elvezet az egyre mélyebb szeretetre. A hitoktatóknak is meg kell tapasztalniuk mindezt.

Ahogy az egyház története üdvösségtörténet, úgy a mi életünkben a fejlődő Istenkapcsolat is üdvösségtörténet. Mi magunk is úton vagyunk, ahol minden kicsi eredménynek örülni kell, Isten kegyelme segít bennünket abban, hogy szenteket neveljünk. Fontos, hogy ne magunknak tulajdonítsuk a sikereket és ne veszítsük kedvünket, ha nem látunk azonnal eredményt. Úgy tekintek a hitoktatókra, mint a papokra, mint munkatársakra, akik Isten igéjét hirdetik, evangelizálnak az egyház csodálatos missziójában – fordult a végzettekhez a főpásztor. Feladatunk, hogy felnyissuk mások szemét arra, hogy milyen jó az Isten, hogy nem kell aggódnunk. S megtapasztalhatjuk a boldogságot, amit mindenki keres, az igazi, Istenben lévő boldogságot.

Az Egri Hittudományi Főiskola életében jelentős nap a diplomaosztó, a papképzés mellett az is feladat, hogy jó hitoktatókat adjon az intézmény az egyházmegye szolgálatára – mondta el Dolhai Lajos rektor. Összesen 66 hallgató végzett ebben a tanévben: 35 hitoktatói, 3 katekéta lelkipásztori, 12 hittanár-nevelő mesterszakos, 16 pedagógus pedig a két féléves katolikus hit szakirányú továbbképzés lezárultával kapott diplomát.A képzés azért is fontos, tette hozzá a rektor, mert a gyermekek hitoktatását manapság nagyrészt világi hitoktatók végzik.

A szentmise után a hitoktatók ünnepélyesen ígéretet tettek arra, hogy az evangéliumot hűségesen fogják tanítani, majd a főpásztortól és a rektortól átvették diplomájukat.

 

szöveg: Bérczessy András

kép: Vanyó Boglárka, Szent István Televízió

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala