„A Hit közösséget teremt” címmel rendeztek konferenciát Budajenőn

 

A magyar kormány fontosnak tartja a kereszténydemokrata értékeket - hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön Budajenőn.

 

Menczer Tamás a Hit közösséget teremt című konferencián kijelentette: Magyarországnak kereszténydemokrata kormánya van, amely a hitet, a közösségeket, azok legkisebb egységét, a családot, annak védelmét és támogatását, a magyar nemzeti közösséget és a nemzetiségi közösségeket is ugyanúgy fontosnak tartja.
Az államtitkár a Kárpát-medencei nemzetiségek zarándok- és kegyhelyei állandó kiállításának is otthont adó budajenői Magtárban szólt arról is, hogy a német nemzetiségi közösség mindig példát mutatott, és mutat ma is, hitből és közösségépítésből, példájukat mindenkinek érdemes követnie.
A koronavírus-járványra utalva azt mondta, hogy egy ilyen nehéz helyzetből olyan közösség tud kijönni, amelynek tagjai erősítik egymást.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében a többi közt arról beszélt, hogy a francia forradalom következménye az a szemlélet, miszerint a hit kizárólag személyes ügy. "Ne dőljünk be" ennek! - hangoztatta, majd kiemelte, hogy a hit egyik oldalról személyes, másik oldalról közösségi ügy.
Álláspontja szerint a szerdai Németország-Magyarország Eb-mérkőzés körüli "balhé", csak látszólag politikai ügy, inkább "egyértelműen a kereszténység elleni támadás". Ugyanis - folytatta - olyan értéktelenséget akarnak ráerőltetni a világra, az emberekre, a fiatalokra, ami a hit ellen, a krisztusi tanítás ellen van.
Soltész Miklós a 2011-es népszámlálás adataira hivatkozva szólt arról is, hogy a nemzetiségiek több mint kétharmada vallotta magát valamely felekezethez tartozónak, ami jóval - mintegy 15 százalékkal - meghaladta ugyanezt az arányt a többségi társadalomban. Ha a nemzetiségeket meg akarjuk tartani, kell hozzá a köznevelés, az intézmények, az önkormányzatiság és a civilek támogatása - sorolta, majd emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010 óta meghatszorozta a magyarországi nemzetiségek támogatását.
A budajenői Magtár és a budaörsi Jakob Bleyer Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében tartott konferencián Ritter Imre nemzetiségi képviselő köszöntőjében egyebek mellett azt mondta, hogy "számunkra a nemzetiség és az egyház egy tőről fakad".

 

MTI

 



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

adószám: 18578726-2-10

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala