Megérkezett betlehemi láng Nyíregyházára

Vasárnap délután megérkezett a Betlehemi Láng a nyíregyházi Kossuth térre. Ez a láng a béke szimbóluma, amely karácsonykor több ezer otthonban ragyog a világon.

A láng mindenkié, minden jó szándékú emberé, nincs egyházhoz, felekezethez kötve. Bécsből minden évben elmennek Jézus születésének helyszínére, hogy a jászol helyén épült templomban, a Születés Bazilikában található örökmécsesből lángot vegyenek. Visszaérkezésük után nagyszabású rendezvény keretén belül adják át a világ külömböző országai képviselőinek. A láng idei mottója: Béke bennem – béke veled.

A Betlehemi láng nyíregyházi fogadása után Dr. Kovács Ferenc polgármester, Kocsis Fülöp érsek metropolita, dr. Fekete Károly püspök, és Palánki Ferenc püspök mondták el ünnepi gondolataikat, majd Zsarnai Krisztián esperes tartott záró imádságot. Ezt követően a Betlehemi lánggal gyújtották meg a karácsonyi forgatag adventi koszorúján a negyedik gyertyát.



< Vissza

Támogatás

Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

Imaszándék

A Szent István Rádió minden nap 18 órától Rózsafüzér imádságot közvetít. Hallgatóink imaszándékait hétköznapokon 9 és 16 óra között várjuk telefonon a 36-510-610-es számon.


Kívánságműsor

A Szent István Rádió kívánságműsorába várjuk az Önök zenei kéréseit a 36-510-610-es számon 8 és 18 óra között.

Napi evangélium

Imádságok

Az Úr imádsága (Miatyánk)
Rózsafüzér
Az úr angyala