Farkas Erzsébet

szerkesztő-műsorvezető

 

image

A kezdetektől, 2000. augusztusától dolgozom a Szent István Rádiónál. A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán diplomáztam 2002-ben, majd ezt követően 2005-ben a Master Media School tanfolyamán szerkesztő-riporter -műsorvezető képesítést szereztem.
Jelenleg a minden héten jelentkező Mesterségem címere című portré- és az Évezredek asztalánál című gasztronómiai műsorokat készítem, valamint kéthetente közéleti magazinműsort szerkesztek és vezetek. Hetente a Kultúrkör című műsorunkban kulturális programokat ajánlok és havonta a Sziluett című női magazin adásait is én állítom össze.
Mindemellett nagy örömmel tölt el, hogy péntekenként, valamint a hónapok első szombatjain én vezethetem a Szent István Rádió reggeli Napköszöntő című műsorsávját, közérdekű információkkal és játékkal színesítve.
Sőt ,az ünnepekkor jelentkező kívánságműsorok különkiadásában is szívesen vállalom el a műsorvezető szerepét.
Rádiónk a jó hír hangjaként indult 2000-ben, és én is annak a közvetítésére törekszem műsoraim és riportjaim készítése során.

 

Imaszándék

Rózsafüzér imaszándékokat az alábbi telefonszámon várunk.
Telefon: 36/ 510-610

Támogatás

Bankszámlaszám:
CIB Bank Zrt.
11102003-18578726-10000001

Adó 1%

Ha támogatni kíván bennünket, kérjen postai csekket e-mail-ben!

Design: Urban Peter